Kenyeres István (szerk.): Urbs. Magyar Várostörténeti Évkönyv XV. - Urbs 15. (Budapest, 2021)
Recenziók
402 Recenziók egy mondatban utal, de nem bocsátkozik annak részletesebb ismertetésébe. Ez azonban nem is hiányzik, mivel az egész munka tanúsítja a szerzőnek az ebben való jártasságát, és a lényeg az, ahogy ezeket az ismereteit eredményesen ülteti át és alkalmazza az elemzésében. Több mindent is felsorolhatnék annak indoklására, hogy miért tartom módszertani szempontból is példaértékűnek ezt a könyvet. Mindenekelőtt azonban azt emelném ki, ahogy a probléma megfelelő körbejárása érdekében kombinálja a különböző vizsgálati léptékeket. A nemzetközi történetírásban a mikrotörténelem jelentkezésével először az addig domináló makro történeti megközelítés kritikája állt a módszertani viták középpontjában. Amikor azonban a mikrotörténelem újdonsága által keltett nagy visszhang első hulláma fokozatosan lecsendesült, mindinkább az a kérdés került előtérbe, hogy a mikro- és makrotörténeti elemzések szembeállítása helyett inkább azt kéne keresni, miként lehet összeegyeztetni a két megközelítést? Ennek egyik lehetséges útja pedig éppen az, ahogy a szerző eljár, és amit, Bemard Lepetit nyomán, multiszkopikus megközelítésnek nevezhetünk. Ennek a választása pedig korántsem valamiféle Tart pour l’art döntés eredménye, hanem a könyv tárgyának szűkebb meghatározásából következik. A nemzetépítő diskurzusok általánosabb kontextusán belül a nemzeti divatról folyó viták elemzése konkrétabban annak vizsgálatát jelenti, „hogy a divatsajtó és a divatos holmik készítői miként akarják rávenni az olvasókat magyar ruha vásárlására. ” (8. p.) Ez magyarázza a szerzőnek azt a kijelentését, hogy „ dolgozata leginkább a propagandáról szól”. És ez magyarázza azt is, hogy a nemzeti divatjelenségét egyfelől a divatot propagálók, másfelől a fogyasztók, harmadrészről pedig az öltözeteket előállítók oldaláról közelíti meg. A vizsgálat fő terepe a divat magyarországi fővárosává is váló Pest, illetve az itt megjelenő országos terjesztésű divatlapok. Vagyis, ez utóbbiak révén az elemzés az országos, vagyis makroszinten helyezkedik el, hiszen, „afővárost és az ország többi részét öltözködési szempontból sem lehet mereven elválasztani egymástól, a nemzeti öltözet diskurzusa szerint sem egy város, hanem az egész nemzet sajátossága és tulajdona. ” (9. p). Másrészt, például az öltözékeket gyártó szabók, vagy divatlapot kiadók bemutatására az elemzés mikroléptékű vizsgálatokra is épít. A munka igen jól átgondolt, feszes szerkezetet követ. Az első és a második nagyobb egység kronologikus rendben követi egymást, és mindkettő hasonlóképpen épül fel: az első a reformkor, a második az 1850-es és 1860-as évek nemzeti divatjának megjelenését tárgyalja a pesti magyar nyelvű sajtóban. Végül, a könyv harmadik egységében a szerző mind a reformkorra, mind az 1850-es, 1860-as évekre vonatkozóan a nemzeti divatot az emlékiratok és naplók tükrében, vagyis fogyasztói oldalról veszi szemügyre. Mind az első, mind a második részt egy-egy jól kiválasztott esettanulmány, mikroszintű elemzés egészíti ki. Az első ilyen vizsgálatnak a tárgya az a vita, amelyikre már utaltam. Lukács Anikó két korabeli híres szabómester, a szigorú céhes szabályozás szabta korlátokat áthágó, a német szabócéhhez tartozó, de magyaros ruha gyártásába kezdő Kostyál Ádám és versenytársa, a magyar szabócéhhez tartozó Klasszy Vencel vetélkedését, a német és magyar szabócéhek és mesterek között kibontakozott vitát mutatja be. Ezen keresztül a korabeli céhes világ problémáiba is bepillanthatunk, vagyis a könyvnek értékes gazdaságtörténeti vonatkozásai is vannak. Ez a vita egyben azt is
