Kenyeres István (szerk.): Urbs. Magyar Várostörténeti Évkönyv XV. - Urbs 15. (Budapest, 2021)
Recenziók
Lukács Anikó: Nemzeti divat Pesten a 19. században 403 jelzi, amit Lukács Anikó az egész elemzésében következetesen szem előtt tart, hogy a nemzeti divattal kapcsolatos diskurzus, a magyar viselet kialakítása és a mellette szóló propaganda egyúttal üzletről is szólt, vagyis gazdasági tétje volt. Ennek kapcsán az olvasónak eszébe juthatnak korunk etnopolitikai vállalkozói, azok a figurák, akik a nemzeti diskurzust cinikusan kihasználva, csupán saját gazdasági érdekeik, hatalmi-politikai céljaik megvalósítására törnek. A felidézett szabómesterek azonban nem azonosíthatók velük, az ő esetükben - ahogy az az árnyalt elemzésből kiolvasható - inkább a tényleges hazafiság és az üzlet keveredéséről beszélhetünk. Az említett Kostyál Adám például, úgy tűnik, eleve nemzeti érzelmektől vezérelve kezdett el magyaros ruhákat készíteni. Egy cikkében például már jóval a Védegylet megalakulása előtt a hazai szövésű vászon használatára buzdított, saját költségén magyar viseletét bemutató divatképeket jelentetett meg a lapokban, továbbá magyar öltözékeket készített és adományozott a vakok intézete, valamint magyar ruhát mintázó jelmezeket a budai és pesti színtársulat számára. De az is igaz, hogy a divatképek közlése jó reklámot jelentett számára, és nyilván a színházaknak tett adományoktól nem független, hogy később, igaz nem hosszú ideig, a pesti magyar színház főszabójaként is működött. (111-112. p). A második részben a mikroelemzés a szabászati szaklapot indító, Habsburg-ellenes összeesküvésbe keveredő Jámbor Endre szabómester alakját idézi fel. Az ő alakján, saját lapjában megjelent írásain keresztül a nemzeti divat egyik szabó propagátorának gondolatvilágába, törekvéseibe nyújt bepillantást a szerző. Az elemzés Jámbor esetében is azt mutatja, hogy munkásságát az üzleti siker, a gazdasági érdek mellett őszinte nemzeti lelkesedés irányította. Erre nézve elég arra utalni, hogy Jámbor Endre 1863- ban, igaz, feltehetőleg már nem teljesen tiszta elmével, összeesküvést szervezett a haza függetlenségének kiharcolására. Ennek alapja az a látomása volt, hogy a családja maga is az Árpád-ház leszármazottja, így rokonságban áll azzal a honosított francia Crouy- Chanel családdal, amelynek egyik tagja, szintén állítólagos Árpád-házi leszármazására hivatkozva, 1858-ban trónkövetelőként lépett fel, maga mögött tudva az itáliai magyar emigráció egy részének támogatását. Az összeesküvés lelepleződött, a szabómestert elítélték és elmebetegnek nyilvánították. A könyv igen árnyaltan foglalkozik a divat problematikájával, ennek az összetett jelenségnek a sajátos működésével. A sajtót Lukács Anikó a divat közvetítőjének, egyúttal — részben - teremtőjének tartja. Mint leszögezi, „a divat alakulása többszereplős folyamat, amelyben - külső tényezőkön (amelyek közé különösen az 1859 utáni években a politika is beletartozott) kívül - a ruhák készítői, terjesztői és megrendelői-viselői egyaránt szerepet játszanak. "(114. p.) A könyv alapján a nemzeti divat jelenségéről, pályaívéről röviden a következő kép bontakozik ki. A nemzeti divatról szóló diskurzus először az 1830-as években jelentkezik határozottabban. A nemzeti öltözet viselése azonban a reformkorban korántsem vált a hétköznapok részévé, sőt ünnepi alkalmakkor is ritka maradt, kivéve a védegyleti gyűléseket. A szabadságharcot követő első években viszont teljesen visszaszorult, és a nemzeti divat igazi kibontakozása, a nemzeti divatmozgalom elterjedése csak az 1850-es évek végére tehető. Ám ekkor is inkább a sajtóban nagy hangsúllyal tárgyalt jelenségről volt szó, és ténylegesen csak egy szükebb, városi, úri közönséget érintett.
