Kenyeres István (szerk.): Urbs. Magyar Várostörténeti Évkönyv XV. - Urbs 15. (Budapest, 2021)
Reprezentációk
Flóra Ágnes: Claudiopolis vulgo Kolozsvár 345 szellemiség, az antik kultúra iránti csodálat is.53 Ha csak a kolozsvári nyomdatermékeket vesszük figyelembe, számos antik szerző munkája szerepel a kiadványok között helyi iskolamesterek, humanisták átdolgozásában vagy gondozásában is. A városvezetéshez kapcsolódó iratokban vagy épületdíszeken is gyakran találkozni latin szállóigékkel és idézetekkel, akár tolipróba gyanánt, akár város- és önreprezentációs eszközként.54 Egy másik igen komoly, akár várospolitikai tényező ebben a történetben a városi társadalom egysége, az unió erősítése egy olyan történeti szállal, melyet mindkét náció, a magyar és a szász is egyformán magáénak érezhetett. Az egység, az összhang és a város alkotmányának számító paritásos rendszer megtartása a városigazgatási iratokban leggyakrabban előforduló retorikai és elvi jelentőségű megfogalmazás, a maga antikizáló terminológiájával.55 A Claudiopolis városnév körül, mint láthattuk, rengeteg az ellentmondás, s kizárt, hogy azt a kortársak ne ismerték volna fel vagy éppen a megalkotók ne látták volna. Vélhetően tisztában voltak az új eredettörténet támadhatóságával, mégis megalkották, a történet pedig gyökeret vert, majd szárnyra kapott. Rácsodálkozásunk oka elsősorban a történetszemléletben bekövetkezett változás, az a forráskritikus és/vagy empirikus tudás, amelyre egy-egy mai történetírói munka épül. A kortárs, a felvilágosodástól számítható modem történetírás és a régi történetírás azonban, ahogy Paul Veyne is fogalmaz, csak nevében ugyanaz.56 Felfogásában, módszereiben és rendeltetésében is teljesen más paradigmákat követett. Ami nem azt jelenti, hogy a régmúlt krónikásai felkészületlenek, tudatlanok vagy netalántán történelem-hamisítók lettek volna. Csupán ők nem információkat, hanem hagyományt közvetítettek vagy teremtettek. És hittek is benne. Veyne a görög mitológia megalkotásának és használatának mechanizmusát kutatva tette fel magának a kérdést: hogyan lehet hinni vagy félig hinni ellentmondásos dolgokban?57 A „szinte-igazságok”, vagy ahogy Kari Popper megfogalmazta, a valószerűség, a logikai és empirikus tartalmak összekapcsolásából kialakult igazságforma nem feltétlenül igaz, de jó okok lehetnek arra, hogy elfogadjuk, igaznak higgyük még akkor is, ha a tények ellentmondanak egymásnak.58 Veyne a történeti igazság kérdését kutatva arra a következtetésre jutott, hogy a letűnt korok 53 Az antiktivitás mint a humanisták ideálja és eszköze témában nagyon hasznos összefoglalóként lásd Enenkel-Ottenheym 2019. 54 Ld. Flóra 2019. 224-236. p. 55 A két nemzet uniójáról, a paritásos rendszerről lásd Flóra 2019. 41-42. p. 56 Veyne 1988. 5. p. 57 Uo. XI. p. 58 Popper 1995. 59-60. p.
