Kenyeres István (szerk.): Urbs. Magyar Várostörténeti Évkönyv XV. - Urbs 15. (Budapest, 2021)

Reprezentációk

H. Németh István: Az uralkodói reprezentáció és az állam megjelenése...241

jelentőségét jól mutatja, hogy az újonnan szabad királyi városi rangot elnyerő települések a többi városban használatos jelvényeket (kard, pálca) rövid időn belül pótolták. E tárgyak letétele és a választást követő átvétele e hatalom megszűnését, illetve az azzal való felmházást jelképezte.

Isteni fennhatóság helyett állami kontroll

Mint azt láthattuk, a 17. század utolsó harmadáig nincs nyoma annak, hogy a megválasztott tisztviselők az uralkodóra bármilyen formában is utaltak volna, a letett eskük szövegébe sem foglalták bele. Ez a rituálé a választási biztosok megjelenését követően gyökeresen megváltozott. A tisztújítás már nem Isten és a választók közötti interakcióként jött létre: a királyi biztos az uralkodó fennhatóságát testesítette meg. Az állam a városi igazgatásban részt vevőket saját hivatalnokainak tekintette - ennek előnyomát láthattuk a két hűségeskü letételére vonatkozó parancslevelekben -, a választás így világiasabb lett, ahol Isten helyét az uralkodó, illetve az őt képviselő kamarai alkalmazott vette át. A kiküldött királyi biztos megérkezése a tisztújítás kiemelt pontjává vált: illő tisztelettel kísérték a városházára (néha a hintóján, amelyet a város előkelőségei gyalog követhettek), a városháza tanácstermében a legelőkelőbb helyet foglalta el, ha körmenetet tartottak, a menetnek az ő szállását is érintenie kellett.32

A választók - vagyis akit képviseltek: Isten - helyett a város vezetését jelképező tárgyakat (pálca, kulcs, kard) most az uralkodónak, azaz a királyi biztosnak kellett átadni, és tőlük is kapták vissza azokat a megválasztott tisztviselők, akiknek megerősítése is ugyanígy a biztos kezébe került át. A szavazatok öszszeszámlálása is a biztos előtt, de a jegyző és a szószólók jelenlétében történt, a választott testületek pedig a biztos kezébe tették le az esküt. A városvezető elit megbízatása és legitimációja — a ceremónia eszközeivel — így nem az isteni sugallatra eljáró közösség, hanem csak és kizárólag a mintegy földesúrként viselkedő uralkodó kezébe került.

Az egyház szerepvállalása is megváltozott: a királyi biztos a katolikus egyház elsődlegességét hangsúlyozva mindenki (az evangélikusok és reformátusok számára is) számára kötelezővé tette a katolikus rituálét a választások idején, a város vezetőjének esküjére pedig katolikus papok segédletével és himnuszok kíséretében került sor. A tisztviselők által letett eskü formulája is megváltozott: kötelező elemmé vált Szűz Mária és a Szentháromság - a nem katolikusok ré32 Németh 2007. 73-74. p.