Kenyeres István (szerk.): Urbs. Magyar Várostörténeti Évkönyv XV. - Urbs 15. (Budapest, 2021)
Reprezentációk
238 Reprezentációk tisztújítást szabályozó statútumban kifejezetten Isten fennhatóságával érveltek amellett, hogy a választást mindenképpen a teljes polgárság részvételével lebonyolított istentisztelet előzze meg. Besztercebányán a reggeli istentiszteletet/ misét követően a városházán a polgárság egésze közös imával kezdte a választást.21 A lőcsei városházán látható festmény jelmondata - amely 1679-ben készült el - szintúgy erre utal: az esküt tevő tanácsosok és a bíró által körülvett asztalon az alábbi mondat olvasható: „So wahr mir Gott helffe und sein heilige Wort ”.22 Az isteni sugallat tehát nem csupán a választást, hanem minden egyes döntést befolyásoló tényezőként jelent meg a korszak emberének tudatában. A 16-17. században előfordult, hogy a teljes polgárság a választás kezdetén körmenetszerüen vonult fel. A körmenet közben egyházi énekek, főként a „ Ve ni sancte spiritus” kezdetű, nagyobb események kezdetéhez kapcsolódó, a Szentlélek segítségül hívását magában foglaló antifón ének hangzott el.23 A felső-magyarországi városok még egyértelműbben rögzítették a választáson megjelentek számára az erkölcsi és társadalmi normákat, a hivatal elnyerését még erősebben kötötték Istenhez. Ezekben a városokban ugyanis a választást megelőzően istentiszteletre került sor, majd a lelkész külön prédikációban emlékezett meg a választás isteni eredőiről, és figyelmeztette a megjelenteket a kialakult társadalmi normákra. A leköszönő bíró nem a városházán, hanem a templom udvarán mondott le hivataláról, hivatalának jelképeit a sekrestyében tette le.24 Más városokban ezt a funkciót nem az egyház szolgája, hanem a teljes polgárságot megszemélyesítő jegyző vagy szószóló töltötte be. A prédikációk a választás isteni eredőit erősítették meg. Emellett azt a rendi társadalomban kivételesnek tekinthető helyzetet magyarázták, amely során a tisztviselők nem születési alapon, hanem választás útján nyerték el hatalmukat. Az itt elhangzott szövegek ugyanis a vezetők fennhatóságát és az alattvalók kötelességeit hangsúlyozták. A beszéd - miután ezt a résztvevők minden évben meghallgatták - egyben kiválóan alkalmas volt arra, hogy a polgári társadalom rendjét fenntartó „kódolt üzenetként” épüljön be a hallgatóság saját, a társadalomról alkotott erkölcsi normái közé. Ezt a beszéd után közösen elmondott fohászkodás mintegy morális megerősítésként pecsételte meg.25 A választás további részében is a jegyző, illetve a szószóló maradt meg a moderátori szerepkörben. Nem véletlen, hogy a szószólónak részben ezért, 21 Kolosváry-Óváry 1885-1904. IV/2. 325-328, 356-369. p. 22 SNM SMLe, SM 449. 23 Németh 2007. 60. p. 24 Demkó 1897. 367-368. p. 25 Kolosváry-Óváry 1885-1904. 1V/2. 317-318, 325-328, 356-359. p. Az elhangzott prédikációk közül csak keveset nyomtattak ki, de ezek egyikének sem ismert fennmaradt példánya.
