Kenyeres István (szerk.): Urbs. Magyar Várostörténeti Évkönyv XV. - Urbs 15. (Budapest, 2021)
Előszó
ELŐSZŐ A szabad királyi városok felemelkedése, a városi privilégiumok megszerzése mellett a szabad királyi városi lét kiemelkedően fontos tényezője volt a városok rendként való elismerése és működése. A vita, amely főként Kubinyi András és Gerics József között alakult ki, azt a fontos kérdést feszegette, hogy vajon a 16. század első negyedéig a Magyar Királyság városai rendelkeztek-e egyáltalán országrendiséggel? E problémafelvetés egyben megkérdőjelezte azt is, hogy a szabad királyi városok kifejezés egyáltalán helytálló-e a késő középkor időszakában Magyarországon - akkor, amikor Európa számos államában a polgárság már egyre erősebb politikai szerepet játszott. Ezt követően a Magyar Királyság betagozódása az éppen ekkor kialakuló Habsburg Monarchiába jelentős változásokat hozott a magyarországi városok rendiségében. Ekkortól a városok a rendek biztos tagjává váltak, és mint az utolsónak csatlakozótokkal szokott történni: nem sok tekintélyük volt. Közhely, hogy a negyedik rend a magyarországi diétákon mennyire csekély befolyással bírt. E közhely egyben meg is bélyegezte a városok szerepét a belpolitikai vitákban: szerepük érdektelen, unalmas, a 18. századtól az udvar kiszolgálói, a Magyar Királyság „önállóságában” szerepet nem játszhattak, sőt! E kép az utóbbi években kezd megváltozni. Az e témakörben végzett kutatások ugyan nem állítják, hogy a városok a diéták vitáiban jóval fontosabb szerepet játszottak volna, de érdekvédelmük hatékonysága a korábbi negatív képpel szemben jóval nagyobbnak bizonyult, főként a 16-17. században. 18-19. századi szerepük azonban még mindig feltáratlan, a városi követek tevékenységét nem ismerjük kellő mélységben. Ez utóbbi megállapítás az erdélyi városokról még inkább elmondható: azok ugyanis nem alkottak önálló városi rendet, hiszen amint az köztudott, a legnagyobb, leggazdagabb városok a szász rendi nemzet territóriumán helyezkedtek el, s annak részeként politizáltak. Számos nyitott kérdést rejtenek azonban magukban az erdélyi városok jogi státusával és politikai lehetőségeikkel, korlátáikkal kapcsolatos ismereteink. Hasonlóképpen fontos lenne ezeket a kérdéseket megvizsgálni a Délvidék, Szlavónia és Horvátország eltérő közigazgatási keretei között működő városainak esetében is. A szabad királyi városi rangot elnyert települések számára az elnyert privilégiumcsomag az egyik legjelentősebb tényező volt. Nem csodálkozhatunk tehát, hogy a városi tanácsok óriási küzdelmet folytattak a szabad királyi városi rangért, és olykor erejükön felül is hihetetlen összegeket voltak képesek kifizetni és személyes kapcsolataikat felhasználva lobbizni. Az elnyert oklevélben rögzített szabadságjogok e városokat és polgáraikat felemelte a rendek közé, amivel a
