Varga László - Lugosi András (szerk.): URBS. Magyar Várostörténeti Évkönyv XIV. - URBS 14. (Budapest, 2020)
Recenziók
Perényi Roland: A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten 291 helyzetére is. Nem feledkezik meg Táborinak az I. világháború utáni idegenforgalmi vonatkozású publikációs munkásságáról sem. A monográfia a téma szempontjából leglényegesebb kérdéseket^ szociális riport anatómiája című fejezetben tárgyalja. E fejezetben olvashatunk például a „városi típusokat” leíró feuilleton és tárca műfajok szocioriportokra gyakorolt hatásáról, valamint a beállított, kevéssé életszerű fotográfiák alkalmazásáról. A szociális riportokhoz szorosan kapcsolódott a felderítő expedíció előkészületeinek lejegyzése, valamint az álruha felöltése, illetve mindennek fényképen való megörökítése. Az álruhás riporter alakjának segítségével a riport olvasója beleképzelhette magát a deklasszált elemek mindennapjaiba, ráadásul a ruházat mellett a fotográfiák is a tapasztalatok hitelességét voltak hivatottak alátámasztani. Épp ez utóbbi - a vizualitás szerepe - vált a szocioriportok egyik legfontosabb attribútumává, mivel az olvasók szemében a fényképek garantálták az objektivitást. Ebben természetesen tévedtek: a fotográfiák objektivitásának mítoszát Perényi hatásosan rombolja le. A szocioriport műfajának alapvető vonásait ismertetve kitér annak bécsi és budapesti sajátosságaira, így a Monarchia két felében keletkezett riportok különbözőségére is; végül fejezetét Max Winter és Tábori Kornél riportázsainak összehasonlításával zárja. A riportokból kiszűrhető információk közül fontos volt a befogadók, tehát a középosztály és az értelmiségi rétegek számára az is, hogy lokalizálni tudják a „másságot” a városi térben, és „kiszínezzék” mentális térképük fehér foltjait. A társadalomtudományos adatok topografikus ábrázolása a Monarchiában kevéssé volt jellemző, ám Perényi Roland mégis tud Budapestre vonatkozóan némi információval szolgálni: bár térképes anyagok alig maradtak fenn a korszakból, írásos mentális térképek annál inkább, hála a szocioriportoknak. A szerző a kortársak mentális térképeire támaszkodva áttekinti a társadalmi problémáknak a nagyvárosi térben kialakult gócpontjait, kitérve a kőbányai katakombákra és a Keleti pályaudvar mellett található Csikágóra is. A 19. század végétől a diavetítéseknek köszönhetően a szociális riport egyfajta „multimédiás műfajjá” alakult. Az utólag színezett fekete-fehér diapozitívok vetítése alatt zenei aláfestés és kísérőszöveg is futott, nem annyira tudományos, mint inkább moralizáló céllal (life model-s.ovoza.tdk). A korszakban nem volt mellékes a népnevelő, ismeretterjesztő mozgalmak tevékenysége sem. Perényi részletesen elemzi Emil Kräger és Hermann Drawe előadásait, amelyeket a bécsi Urania mozgalom és „tudományos színház” keretein belül tartottak. A továbbiakból az is kiderül, hogy Budapesten a népnevelésben milyen szerepe volt az Akadémia által alapított Uránia Színháznak, s miképp alkalmazta a vetítéseket Tábori Koméi riporteri ténykedésének népszerűsítése érdekében. Az állóképek figyelemfelkeltő alkalmazását csak egy lépés választotta el a mozifilmek 19. század végi megjelenésétől. A mozgóképek egyszerre tették lehetővé a társadalomtudományos és a fikciós ábrázolást, s ezért korán összekapcsolódtak a szociális riportokkal. Robert Land például a már említett Kräger-Drawe páros kötetét adaptálta; igaz, a rendező a szerzőkétől eltérő célokat tűzött ki a mozifilm elkészítése során. Míg a riportok a valóságra kívánták ráirányítani a figyelmet, addig a film - hangsúlyozza Perényi Roland - elsősorban a főszereplőre koncentrált. Ezt követően Perényi Winter
