Varga László - Lugosi András (szerk.): URBS. Magyar Várostörténeti Évkönyv XIV. - URBS 14. (Budapest, 2020)
Recenziók
292 Recenziók kevéssé ismert, töredékes filmforgatókönyvét, valamint a magyarországi, elsősorban bűnügyi témákkal foglalkozó filmezés történetét veszi górcső alá. Az első világégés a szociális riport műfajában is változást hozott, hiszen láthattuk: a riportok és szerzőik szerves részét képezték városuk életének, s így folyamatosan reagáltak az ott zajló átalakulásokra. így nem meglepő, hogy Bées a városvezető szociáldemokrata grémium által megfogalmazott elméleti koncepciókat kívánta a praxisba átültetni, míg Magyarországon, főleg az 1930-as évektől, a társadalomtudományos módszerekhez nyúló szociográfia s ennek révén a vidék- és falukutatás került előtérbe, háttérbe szorítva a polgári-liberális beállítottságú szociális riportot. A baloldali Bruno Frei a világháborús Bées vezetésével szembeni kritikáit fogalmazta meg az 1910-es évek végén írott munkáiban, melyek a kérdőíves lakáslátogatások eredményeit foglalták össze, lényegében a szociológia munkamódszereit alkalmazva. Frei publikációiban különösen az antiszemitizmus és a gyermekek sorsa felé fordult, míg Tábori Kornél egy új sajtóműfaj alapjait szándékozta megvetni: vöröskeresztes, illetve antantmissziók élén „nyomorrazziákat” vezetett Budapest - a háború következtében szaporodó - nyomornegyedeibe, utcáiba. Azonban mindkét fővárosra jellemző volt az, hogy az 1920-as, 1930-as évektől a szociális riport „háttérbe szorult a nagyvárosi élet árnyoldalainak szépirodalmi, illetve társadalomtudományos jellegű bemutatása mögött” (145. p.). Perényi Roland munkája lényegre törően és - a közel nyolcvan fotónak, illusztrációnak köszönhetően - plasztikusan és élvezetesen mutatja be a szociális riport 19. század második felében keletkezett és a századelőn fénykorát élő műfaját az Osztrák- Magyar Monarchia két fővárosa kapcsán, igaz, nem tér ki a Monarchia más városaiban keletkezett korabeli írásokra. A riportázsok szöveges, álló- és mozgóképi forrásainak egyidejű elemzése némileg akadályozza Perényit abban, hogy alaposan elmélyedjen a témában. Ugyanakkor a szerző - aki a német nyelvű és hazai szakirodalom java részét feldolgozta - sikerrel alkotja meg a szocioriport reprezentációtörténetét, és hívja fel a figyelmet a szociális riportok társadalom- és mentalitástörténeti forrásértékére, tovább inspirálva ezzel a várostörténet témájával foglalkozó kutatókat. Papp Viktor
