Varga László - Lugosi András (szerk.): URBS. Magyar Várostörténeti Évkönyv XIII. - URBS 13. (Budapest, 2019)
Recenziók
372 Recenziók Ferenc megállapítása szerint a végvár városkatonaságából került ki a mezőváros első embere. E századból még csupán a településvezető helyi elit nevei ismertek, a városi jegyzőkönyvet csupán 1685-től vezették, de ez a jegyzőkönyv a 18. század derekára oly mértékben elhasználódott, hogy 1744-től új protokollumot kellett indítani. Az elrongyolódásnál is nagyobb problémát okozott a tényleges forráshiány, ugyanis 1901-ben a város iratait rendező Sebők Samu arról számolt be, hogy ez a kötet már nem volt megtalálható. Minthogy a mezőváros földesura, a veszprémi püspökség mind a városra, mind a zalaegerszegi uradalomra vonatkozó iratanyaga is elpusztult, így az elmúlt évtizedek során nagyon sok téves megállapítás született a város történetéről és a város vezetőiről. A végvári rendszer felszámolása után, 1703-ban vette joghatósága alá a veszprémi püspök, Széchenyi Pál a mezővárost, amelynek bíráját ez időtől kezdve a püspök városban élő tisztségviselőinek (a tiszttartónak és a számtartónak) javaslatára a püspök nevezte ki. Az 1770-es évek közepétől, 1775-től a Mária Terézia királynő által kiadott új szerződés, azaz contractus alapján immáron a városiak választották meg a bírót a püspök három jelöltje közül. Sajnos a kiterjedt forrásfeltárás ellenére a 18. századból is csak szórványadatokkal rendelkezünk, de ezekből is megállapíthatók a század leggyakrabban bírói hivatalt viselt személyei (Rusics Farkas: 1738-1745, utoljára 1748-1749-ben, nemes Tüttössy János: 1772-1774). A század során a leghosszabb ideig a már említett Rusics Farkas állt a város élén, aki javait tekintve is a mezővárosi vagyoni elitjébe tartozott. A város és földesura 1745-ig békében éltek egymással, ez időszakban rögzült Zalaegerszeg megyeszékhelyi funkciója (1732: Megyeház felépítése). A földesúr püspök az 1745-ben, Szent György-napon Sümegen megtartott úriszékben felmondta az 1703 óta érvényes szerződést, és az évi 50 forintos cenzust 160 forintra emelte. Ezt követően a városbírók és a földesúr közötti kapcsolatot folyamatos konfliktusok és botrányok jellemezték. Ilyen volt Fördös István és a káromkodással botrányokat okozó, a város pénzét saját hasznára fordító Móczfai István bírói időszaka. A Móczfait követő Gasi István bírói hivatalviselésével (1755/1756) folytatódott a békésebb időszak. Az előző, korszakokra koncentráló bemutatásokat a források bővülése miatt Csömör Erzsébet Kemény József városbírót bemutató tanulmányával felváltják az egyes városvezetőkre fókuszáló dolgozatok. A 19. század első harmadának végén Zalaegerszeg mezőváros 30 utcából állt, és 3457 fő lakta. A város élén a földesúr jóváhagyásával megválasztott városbíró állt, munkáját egy jegyző és 12 fős esküdti kar segítette. Az 1774-ben született Kemény József az 1820-as években két cikluson keresztül összesen hat évig töltötte be e funkciót. Családi, személyi iratanyag hiányában a családi hátteret. Kemény közigazgatási pályafutását, vagyoni helyzetét, gazdálkodását döntően a korszak hivatali irataiból, bírói számadások, adóösszeírások, céhes iratok, anyakönyvek adataiból rekonstruálja. így tanulmánya módszertani szempontból is fölöttébb érdekes. Bírói tevékenységére vonatkozó adatokat elsősorban a tűzvésztől, járványtól sújtott 1822. évből fennmaradt tanácsülési jegyzőkönyv tartalmaz. Talán a konfliktusoknak is köszönhető, hogy a következő esztendőben már csak esküdtként került a mezővárosi hivatali elitbe. Személyének jelentőségét érzékelteti, hogy neve három évvel később is szerepelt a jelöltek sorában, sőt ekkor vezetői tulajdonságait kihangsúlyozva (határozott, keménykezű) nyert a jó írástudó ellenjelölttel (Bogár Lászlóval) szemben.
