Varga László - Lugosi András (szerk.): URBS. Magyar Várostörténeti Évkönyv XIII. - URBS 13. (Budapest, 2019)
Recenziók
Szívós Erika: Az öröklött város. Városi tér, kultúra és emlékezet... 363 sorozatában a városrész társadalomtörténetével, épített örökségével, hagyatéka újraértelmezésének buktatóival foglalkozik. A kötetben olvasható tíz tanulmány rendkívül színes mozaikot alkot, amelynek építőkövei úgy a feldolgozott téma, mint az alkalmazott módszertan tekintetében változatosak. A három nagyobb egységbe rendeződő szövegek mindegyike (ez alól csupán az utolsó, a bécsi fin-de-siécle historiográfiai kérdéseit szemléző írás kivétel) Budapest 19-21. századi történetének problémáit vizsgálja. Az első rész három tanulmánya a budapesti Belső-Erzsébetváros társadalmi átalakulását, illetve a szocializmus kori városvezetés lakónegyed-rehabilitációs kísérleteinek különböző aspektusait járja körül. A Belső-Erzsébetvárost társadalmi sajátosságai teszik jellegzetessé - állapítja meg a szerző -, hisz maga az épített környezet nem tér el markánsan a szomszédos negyedek megjelenésétől. A statisztikai adatokból és a kortársak visszaemlékezéseiből körvonalazódó átfogó képet Szívós a zooming in módszerével teszi kitapinthatóbbá három Klauzál téri épület lakóközösségének alapos vizsgálatával. A szerző a Budapesti cím- és lakásjegyzék 1900. évi digitális változatát felhasználva rekonstruálja a kiválasztott bérházak főbérlőinek lajstromát. Különösen érdekes a házassági szerződések és válóperes iratok nyújtotta adottságokra alapozó elemzés, melyben a szerző a lakók társadalmi és anyagi helyzetének, illetve mentalitásának különbségeire is rávilágít. Rendkívül sok nézetű a történelmi városnegyedek védelmére és rehabilitációjára fókuszáló második tanulmány. A városvezetés, a kivitelezők és a lakóközösség szempontjait érzékenyen ütközteti egymással a szerző. Az elavult lakónegyedek problémájának könnyebb megértése céljából röviden felvázolja a várospolitika mechanizmusait, prioritásait, főbb szereplőit, s nem utolsó sorban az épített örökséghez való viszonyulás megváltozását. A Klauzál tér 15. alatti ház több szempontból is megfelelő kísérleti területnek bizonyult a városrehabilitáció esetleges megoldási lehetőségeinek tesztelésére. A szöveget kísérő táblázatokból szépen kirajzolódik a környékre jellemző rossz minőségű és állapotú lakásállomány, valamint a kedvezőtlen demográfiai helyzet, vagyis az alacsony népszaporulat, az elvándorlás, a hátrányos helyzetű családok magas aránya. Egy különleges és sokrétű forráscsoport felhasználásának lehetőségeit példázza a harmadik tanulmány. Az első szöveg ívét követve az 1970. évi népszámlálás személyi- és lakásívei alapján vállalkozik egy Klauzál téri bérház lakóinak és lakásainak rekonstrukciójára. A korábbi népszámlálások lakás-, illetve házgyűjtőíveitől eltérően az 1970-es, 1980-as, valamint az 1990-es népszámlálások személyi kérdőívei olyan magánéleti jellegű információkat is tartalmaznak, melyek az előzőeknél árnyaltabb és részletesebb élettörténetek felvázolását teszik lehetővé. Az életkörülmények még alaposabb feltérképezésében a szerző a lakásívek által rögzített adatokra támaszkodik, továbbá olyan kérdésekre keresi a választ, mint a lakók társadalmi helyzete és lakáskörülményei közötti összefüggés, a lakások házon belüli hierarchiájának a korábbiakhoz viszonyított megváltozása, valamint az államosításnak a lakásállományra gyakorolt hatásai. Az összehasonlító elemzés az 1941., illetve az 1945. évi népszámlálás lakás- és házgyűjtő íveivel való összevetés által válik lehetővé. E három tanulmányhoz viszonylag lazán kapcsolódik az egység negyedik, review
