Varga László - Lugosi András (szerk.): URBS. Magyar Várostörténeti Évkönyv XIII. - URBS 13. (Budapest, 2019)
Recenziók
336 Recenziók hanem közvetlenül az esztergomi érseknek fizették be a tizedüket. Ráadásul Tárcái és Tokaj már mezővárossá válásuk előtt is ab ovo különleges kiváltságú településnek számított: az esztergom-szentkirályi kanonokok dézsmabirtokaként volt ismeretes, és ennek folytán nevük nem szerepelt azon adománylevélben sem, miszerint a 12-13. század fordulóján Katapán egri püspök a dél-zempléni, azaz gyakorlatilag a mai hegyaljai tizedjövedelmeket az egri káptalannak engedte át. Ezen túlmenően egyházi vonatkozásban Liszka vagy Liszkaolaszi helyzete azért is volt speciális, mert a település a határában fekvő szőlőhegyeinek többségével együtt a 13. század közepe óta a szepesi Szent Márton prépostság birtokát képezte. Sőt a nevezett egyházi intézmény jelenléte nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Liszka a 15. századra önkormányzattal rendelkező bortermő mezővárossá fejlődjön. Ráadásul a koraújkorban Liszka helyzete azért is mutatkozott különlegesnek, mert a mezőváros továbbra is a prépostság birtoka maradt, miközben a település lakossága a kálvini reformációt követte. Gulyás László Szabolcs könyvében külön fejezetet kap a régió középkori társadalma és mentalitása. A szerző szinte a lehetetlenre vállalkozva vizsgálja a mezővárosi tisztségviselők karrierjét, ingatlanügyeit, illetve családi kapcsolatait, sikeresen rekonstruálja az akkori Hegyalja társadalmát. Olyan (részben azóta már kihalt) családok bukkannak elő, akik a koraújkorban is meghatározó szerepet játszottak jelentős szőlőbirtokokkal rendelkező mezővárosi tisztségviselőként vagy vármegyei köznemesként. Ilyen családok voltak pl. a Boda, a Csontos (Chyonthos), a Kulcsár (Colchaar), Oremus vagy a Szarvas (Zarwas, Zaruas), akiknek emlékét mind a mai napig dűlőnevek őrzik Liszka, Tárcái és Újhely határában. A nevek kapcsán érdekesnek bizonyult az olaszliszkai illetőségű és ispán (hyspan) ragadványnevet viselő Arancsi Jakab esete az 1470-es évekből. Felmerült itt e sorok írójában az a gondolat, hogy az ispán nem inkább utalás-e származására. Azaz nem lehet-e spanyol származású, mivel az Arancsi (Aranchy) név hasonlít a spanyol (aragón-katalán) Arantxa/Aranxa családnévre. Egyébiránt e család az 1470-es évektől már bizonyítottan szőlőbirtokos az olaszliszkai Előhegy (Elewhegh) nevű promontóriumon. Azt is tudjuk róluk, hogy aló. század első évtizedében kihaltak, és szőlőjüket a szepesi Szent Márton prépostságra hagyták kegyes adományul. így az Arancsi szőlő (Aranchi zelew, Aranczi zeoleo) neve a koraújkorban többször előbukkant, illetve feltűnt az összeírásokban mint a prépostság fontos szőlőbirtoka. 1776 óta pedig Narancsi néven ismert: a szepesi Szent Márton prépostság javainak összeírása alkalmával a kamarai hivatalnokok elírásának köszönhetően lett Arancsiból Narancsi. A könyvvel kapcsolatos talán egyedüli, de források hiányában igazán elfogadható hiányosság, hogy kevés szó esik olyan hegyaljai mezővárosokról, mint Erdőbénye, Mád vagy Zombor (Mezőzombor). Jóllehet az utóbbi település csak a 16. század közepétől jelenik meg az írott forrásanyagban mezővárosként, a középkorban a Bozzay, Thurzó, Zombory és Fügedy nemesi családoknak voltak ott birtokai, és több alkalommal olvashatunk a településről különböző, főleg örökösödés kapcsán felmerülő ingatlan- (elsősorban telek- és szőlőbirtok) ügyletek irataiban. Ugyanakkor Zombor mindig is kilógott a hegyaljai települések sorából, és inkább síksági, az Alföldhöz jobban kötődő, mindinkább gabonatermő településként tartották számon. Sőt a manapság Mezőzomborhoz tartozó legendás szőlőhegyeket, mint például a Disznókő (Gyznokew) vagy a Flangács
