Varga László - Lugosi András (szerk.): URBS. Magyar Várostörténeti Évkönyv XIII. - URBS 13. (Budapest, 2019)
Műhely - Csáki Tamás: A Salgótarján utcai zsidó temető 1892 utáni története
Csáki Tamás: A Salgótarjáni utcai zsidó temető 1892 utáni története 271 kovácsoltvas oszlopain a kapuétól eltérő, a Wechselmann-féle Vakok Intézete kerítését idéző, domborított növényi és madaras díszt alkalmazott. A szertartási épület az egyszerű geometriai formák (az alépítmény zárt álló hasábja, a csegelyeket rejtő fekvő hasáb és a parabolaívű kupola), illetve az eltérő textúrájú és színű anyagok (szürkésbama terméskő, csiszolt fehér márvány, vörösréz és fehér mázas kerámia) hatásos kontrasztja révén erőteljes, archaikus monumentalitású mű lett. Az építmény három homlokzata közül a bejárati és a hátulsó majdnem egyforma volt. Ezeken a két teljesen zárt szélső tengelyt a főpárkányig ciklopfalként képezték ki; a középső, enyhén visszaugró axisban nyíló bejárat fölé sima fehérmárvány mező került, amelyben három kicsiny ablak nyílt. A kapu és az ablaknyílások közötti márványsávot omamentálisan kiképzett - a Zsoltárok könyvéből származó - héber felirat töltötte ki, amelyben a felül körökkel megjelölt betűk számértékeinek összege az építkezés évszámát adja ki: 668 (5668 = 1908). A homlokzatot lezáró fehérmárvány párkányból a ciklopfalsávok sarkainál félkörívekből komponált pártaelemek emelkedtek ki. A bejárati homlokzat megkülönböztető elemei a szélső falsávok előtti, a terméskő lábazat felett fehérmárványból kiképzett virágtartók voltak - bennük gömbformára nyírt puszpánggal28 -, szintén héber feliratokkal ékesítve. A szertartási épület oldalhomlokzata teljes egészében terméskő burkolatú. Az épület archaikus megjelenésében nagy szerepe van a kőburkolat kiképzésének: a kövek nem egyforma méretűek, vegyesen állva és fekve vannak falazva, egy részük éppen csak le van nagyolva, kiugrik a falsíkból, közeik pedig nincsenek kifugázva. A Zsolnay-gyár fehér mázas cserepeivel burkolt - mára elpusztult - kupolát tartó csegelyeket a homlokzaton egykor lépcsőzetesen tagolt, vörösrézlemez burkolatú épületelem rejtette. Ez a fém jelent meg az épület kapuin is. Az ajtószámyakat eltérő méretű és formájú, a szegecselést utánzó peremmel bíró vörösrézlemezek borították. Ezek bonyolult geometriáját felülírta a valódi szegecsek sűrű, egyenletes sorolása. A kapu díszeit az egyénien stilizált oroszlánfejes kopogtatók és a madárfejben végződő, rovátkolt felületű kilincsek adták. A szertartási épület belső terének mára teljesen elpusztult és archív fotókról sem ismert kialakításáról igen keveset tudunk. Hangulatát legérzékletesebben Lajta egykori munkatársa, Málnai Béla építész 1923-as emlékező szavai adják vissza: „Felejthetetlenül hangulatos a régi zsidó temető bejárója és kupolás szertartási terme. Valami szokatlan komor vallásos érzés ragadja meg a szemlélőt a nagy monumentális, héber betűs pilonok, a hatalmas komor vasrács, majd a keleti, fehér, csillogó kupola és a benne levő fekete-arany festésű terem 28 Hajdu-Nagy 2018. 6. p.
