Varga László - Lugosi András (szerk.): URBS. Magyar Várostörténeti Évkönyv XIII. - URBS 13. (Budapest, 2019)

Zöldterület, közterület - Perényi Roland: A bűnös Népliget

Perényi Roland: A bűnös Népliget 149 szuggerátorról; a mutatványosok ezért saját hírnevük védelmében küldöttséget menesztettek a hatósághoz azzal a követeléssel, hogy a szuggerátort és rejtélyes bódéját telepítsék ki a Népligetből.9 A hírverés a Népligetben folyó titokzatos eseményekről azonban ezzel még korántsem ért véget. Szinte egy időben a kis Veres Teréz eltűnésével egy 23 éves fiatalember is a liget „foglyává” vált.10 11 A fiatalember ugyanis édesanyja rendőrségen tett feljelentése szerint egy népligeti nőimitátor hatalmába került. A rendőrségi nyomozás ezzel szemben megállapította, hogy a fiatalember ko­rántsem tűnt el, hanem az egyik mutatványos bódé előtt „mint kifestett bohóc, kikiáltóként szerepelt, majd pedig egy nőimitátor mellett segédkezett a »mű­vészi« mutatványok körül.”" Ezt követően a fiú hazatért, majd újra eltűnt a Népligetben, amit az anya ismét bejelentett a rendőrségnek, ezúttal arra hivat­kozva, hogy a fiát egy szuggerátor elaltatta, majd ellopta tőle az aranyóráját és az aranyláncát. Az újabb rendőrségi nyomozás azonban kiderítette, hogy a fiút nem a népligeti nőimitátor „különleges hatalma” vagy a szuggerátor „hipnoti­kus ereje” tartja a mutatványosok között, hanem - ahogy a Magyarország cikke fogalmaz - „különös és furcsa hajlamai”, s saját akaratából élt a mutatványosok között.12 Ettől függetlenül a rendőrség elhatározta, hogy „igen szigorú tisztító munkát fog végezni” a Népligetben.13 A „borzalmas” Népliget rejtelmeit vizsgáló Szirmay István fent említett cik­kében mindezek ellenére igyekezett tompítani a parkkal kapcsolatos negatív véleményeket: „A Népligetben tehát minden rendben van. A kalandosvérű és a mozidrámáktól átitatott lelkű fiatalemberek és leányok, akik világgá indulnak, éppen úgy, mint eddig is, néhány nap múlva szépen visszakerülnek a szülei ház­ba és a gyermekrabló nöimitátorokról és szuggerátorokról szóló mese semmi egyéb, mint a legújabb tömeghisztéria [kiemelés az eredetiben - PR].”14 A rejtélyes eltűnési esetek a Pesti Napló riporterének, Bodó Bélának is felkel­tették a figyelmét, aki egy éjszakai parklátogatás során derítette fel a Népliget különös társadalmát. A padokon alvó hajléktalanok, szerelmes párok - köz­tük homoszexuálisok - és a belőlük élő áldetektív, a sötétben áldozatukra váró fegyveres suhancok és a férje által kisgyermekével együtt hazulról kitett sze­9 Különös körülmények között ma este előkerült a Népligetben eltűnt tizennégyéves Veres Teréz. Újság, 1926. július 28. 3. p. 10 Újabb rejtélyes eltűnés a népligeti bódék környékén. Pesti Hírlap, 1926. július 29. 7. p. 11 Egy anya küzdelme a fiáért a nőimitátorral. Magyarország, 1926. július 30. 7. p. 12 Magyarország, 1926. július 30. 7. p. 13 Magyarország, 1926. július 30. 7. p. 14 Szirmay István: Legújabb tömeghisztéria a szurósszemü ember, a gyermekrabló szuggerátor és a nőimitátor. Újság, 1926. július 31. 5. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom