Varga László - Lugosi András (szerk.): URBS. Magyar Várostörténeti Évkönyv XIII. - URBS 13. (Budapest, 2019)
Zöldterület, közterület - Gidó Csaba: A vasútállomási parkok
130 Zöldterület, közterület Vasúti ültetvények, zöldövezetek, gyümölcsfák és cserjék A vasút megjelenése átalakította a tér és az idő fogalmát. A vasút által érintett településeknek foglalkozniuk kellett a térrendezés kérdésével. A vasútállomások, pályaudvarok, őrházak idegenszerű toldalékként a település peremén jöttek létre, ahol elegendő szabad terület volt a vágányok lefektetéséhez, a vasútállomás és melléképületei, a mozdonyszín, a víztorony, valamint a javítóműhelynek elhelyezéséhez. Az állomások előtti téren, az úgynevezett állomási fennsíkon elegendő területet kellett kialakítani az áru lerakásához, az omnibuszok, a hintók, majd később az automobilok számára. A vasútállomás a település kapuja lett a 19. században. Indulási és érkezési pont. Az utazó, az idegen a vasútállomáson és annak környezetében szerezte az első benyomását a településről. A vasútállomás maga köré vonzotta a település ipari létesítményeit. A nagy forgalom, a szennyezett, zsúfolt környezet hangulatának enyhítésére a vasúti társaságok már az első állomások, őrházak tervezésénél zöld területeket, virágágyásokat igyekeztek kialakítani a települések és a pályaudvar találkozási pontjánál. Az állomásra érkező utast így barátságos környezet fogadta, a rendezett zöldövezet pedig kiváló lehetőséget nyújtott arra, hogy főként jó időben az utazni vágyó vagy az utasokra várakozók kellemes környezetben töltsék el az időt. Az állomás épülete mellé ültetett fák, cserjék felfogták a port, a kormot és otthonosabb légkört teremtettek az ipari jellegű területen. A vasúti területek befásításának, rendezett zöldövezetek kialakításának egyik első kezdeményezője Lukácsy Sándor országos hírű pomológus volt. A kiegyezés előtt a sajtóban, majd azt követően Mikó Imre közlekedésügyi miniszternek írt emlékiratában sürgette a vasúti területek fásításának mielőbbi megkezdését.2 Mikónak írt emlékiratában rámutatott, hogy „A vasutak párkányainak élőfákkal szegélyezését több nagy horderejű célok követelik: a vasutaknak tudniilik és az azokra dűlő magánbirtoknak biztonsága - az ország befásításának nagy fontossága -, különösen pedig azon produktív - és a vasúti vállalatoknak jövedelmező beruházás, mely ezúton eszközölhető ott, hol a talaj minősége az eperfa ültetéseket lehetővé teszi, mert ezáltal a hazai selyemtenyésztési ipar, mely mint látszik, hivatva van az olasz tartományokért helytállni, a vasúti ültetvényekben lelheti kiindulási alapját, nyerheti biztosítását”.3 Lukácsy, mint látható, a vasút melletti területek gyakorlati felhasználását javasolta, a vasútvonalak terjedésével párhuzamosan a pálya mellett ültetendő eper2 Molnár-Varga 1999. 201. p. 3 Uo.
