Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 7. (Budapest, 2012)

Udvar – Város – Főváros: urakodói, főúri rezidenciák és városok a 14–18. században - Magyar Károly: Királyi székhelyek – királyi paloták

78 Udvar - Város - Főváros majorságok, vadászházak is, mint pl. Plaisance, Beauté, Saint-Mandé, Conflans, Charenton, hogy csak a Vincennes-hez közelieket említsük. * * * Ha most össze akarjuk hasonlítani a magyar viszonyokat a Londonról és Párizs­ról leírtakkal, először is meg kell ismételnünk a korábban már elmondottakat. Vagyis, hogy a két utóbbi ugyanúgy több központ közül nőtte ki magát a leg­kedveltebb királyi székvárossá, majd fővárossá, mint az Buda esetében történt, azzal az eltéréssel, hogy ott mindez jóval korábban ment végbe. Igaz, mind­kettő a szó szoros értelmében véve is antik alapokra építő város volt, ahol már az uralkodói székhelynek is fizikai előzménye volt. Budánál azonban hangsú­lyoznunk kell, hogy nem organikus fejlődés eredményeként jött létre, hanem- alapított város révén - mintegy a „semmiből” indult, jelentős időbeli hátrány­nyal, s emellett még a királyi székhellyé válás felé sem egyenes úton haladt. (Más kérdés, hogy közvetlen elődje, Óbuda mégiscsak végigjárta a „történelmi törzsfejlődés útját”, s eljátszhatnánk a gondolattal, mi lett volna a sorsa, ha a tatárjárás nem teremt egy fajta tabula rasât a magyar városfejlődésben.) Ehhez képest Buda hamarabb lett „fő város” - értsd az ország legtekintélyesebb vá­rosa - mint állandó király székhely, ahol a királyi udvar szervei folyamatosan működtek. Ha most a királyi „székhelység” szűkebb, fizikai értelemben vett lecsapódá­sát, azaz a királyi lakhelyek - paloták, várak - formáját, elrendezését nézzük, akkor mind hasonlóságot, mind különbséget találunk. Az az első pillanatban talán furcsának tűnő helyzet, hogy Budán átmenetileg egyszerre két, Visegrá- don három eltérő - városi palota és egy vár - jellegű rezidencia létezett, egy­általán nem számított kivételesnek, sőt, mondhatni inkább tipikusnak tűnt. A Londonban, pontosabban a Westminsterben álló angolszász királyi palota mellé nem sokkal a normann hódítást követően felépült a Tower, sőt, még (egy vagy) két további erődítmény, amelyek azonban nem rezidenciális célokat szolgáltak. Mindezeket a 15. század végén, 16. század elején több, kifejezetten a kényelem szempontjainak megfelelő királyi lakhely követte. Hasonló folyamat zajlott le Párizsban. A Palais mellé a 12-13. század fordulóján emelték a Louvre reziden­ciának is alkalmas erődítését, majd 1360 után - ennek mintegy ellenpontjaként- az Hôtel Saint-Polt, amelyhez képest még a csak gyengén erődített Palais is inkább várkastélynak tűnhet. Jellegében ennek nálunk a jelen visegrádi városi palota felelt meg. (Hasonló példákat Prágánál is említhetnénk, ahol - legalábbis a 14-15. század fordulójától - legalább négy eltérő jellegű királyi szálláshely

Next

/
Oldalképek
Tartalom