Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 7. (Budapest, 2012)
Folyamatosság és újjászületés : városfejlődés a felszabaduló hódoltsági területeken - Gyulai Éva: Miskolc 1702–1755. Kamrai igazgatás, megváltakozás és zálogbirtoklás egy mezővárosban a 18. század első felében
GYULAI ÉVA MISKOLC 1702-1755 KAMARAI IGAZGATÁS, MEGVÁLTAKOZÁS ÉS ZÁLOGBIRTOKLÁS EGY MEZŐVÁROSBAN A 18. SZÁZAD ELSŐ FELÉBEN A török kor öröksége Miskolc társadalma a 17. század végén Amilyen nagy változásokat hozott a török kor Miskolc gazdasági, társadalmi, topográfiai viszonyaiban, ugyanolyan nagy horderejű változások következtek be a korszak végén. Mindkét fordulat egyben korszakhatár is, egyrészt a középkorból a kora újkorba való átmenet, másrészt a szorosan vett kora újkor vége. Miskolc példája is azt igazolja, hogy a 18. századdal merőben új periódus kezdődik, még ha a nyugati - és részben a hazai - történetírás a 18. századot is a korai újkorhoz köti, a török kor olyannyira speciális viszonyokat hozott Kelet- és Közép-Európába, hogy a 17. és 18. század fordulóját bátran lehet történelmi éra határának tekinteni. Habár Miskolc nem tartozott a hódoltsági területhez, tipikusan olyan város volt, amely a Szakály Ferenc által hódoltság peremvidékének nevezett, állandóan változó entitás része, ráadásul igen korán, már az 1544-es hódoltató török hadjárat után hász-birtok lett, s így a porta adófizetője. Eger, illetve a kisebb bükki várak, Dédes és Cserép török kézre kerülése után pedig még szorosabb lett a török hatalom felügyelete. A török háborúk végeztével, a középkor óta a diósgyőri uradalomhoz tartozó Miskolc társadalmában a legnagyobb változás - az általános, és a korabeli forrásokban nehezen meghatározható demográfiai változást, jelesül: népességcsökkenést nem tekintve - a társadalmi szerkezetben következett be.1 A mezőváros a 16. század második felében bekövetkezett mezőgazdasági konjunktúra idején még több mint 600 bordézsma-fizetőt jelentett a tizedet bérlő kamarának, illetve a jobbágyi háztartás- vagy családfők számához jobban közelítő gabonadézsmát tekintve, közel 300-an fizettek jobbágyi szántójuk után. I FARAGÓ 2000. Urbs. MAGYAR VÁROSTÖRTÉNETI ÉVKÖNYV VII. 2012. 517-526. p.
