Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 7. (Budapest, 2012)
Folyamatosság és újjászületés : városfejlődés a felszabaduló hódoltsági területeken - Kovács Eleonóra: "Ugyanaz másképpen". Koronázóvárosból püspöki székhely: a 18. századi Székesfehérvár városképi változásai
438 Folyamatosság és újjászületés még akkor is, ha nem átépítések voltak - gyakran felhasználták a rendelkezésre álló régi köveket. Egyházi épületek A városban zajló nagyobb arányú 18. századi építkezések az 1720-1730-as években indultak, s elsősorban a katolikus egyházhoz, az ekkor megjelenő szerzetesrendekhez köthetők. A jezsuiták a felszabadító seregekkel egyszerre, már 1688. május 19-én megérkeztek a városba. Őket követték - nem sokkal később - a ferencesek, majd hamarosan a karmeliták. A 18. századi nagy építkezések tehát egyházi célzatúak voltak. Nem volt ez másként más városokban sem. Ez a korszak az egyházi építészetben zajló nagy újjáépítési tevékenységgel fémjelzett volt, s az egyházi központok újjáéledésével volt összefüggésben. Fehérvárnak pedig többféle elveszített funkcióját kellett pótolnia, közülük egyházi szerepét is, s a hagyományokból, a történelmi emlékekből táplálkozva - miután kiváltságait visszaszerezte, s lakossága is elegendő volt - legalább középszintű államigazgatási és egyházigazgatási szerepre próbált meg szert tenni. A török idők után hiányzó szakembereket külföldi építőmesterekkel, tervezőkkel pótolták.24 Székesfehérváron is sok délnémet és osztrák területről jött, köztük neves építész, festő, szobrász neve bukkan fel.25 A helyben lakó mesterek ezekhez a szakemberekhez társultak egy idő után, legalábbis segítőként, vagy kivitelezőként felnőttek hozzájuk. Az aktív építőtevékenység folytán jelentős számú szerzetesrendi templom, kolostor bukkant fel a magyarországi városképekben. Székesfehérvár 18. század folyamán létrejövő sziluettjét is az ekkor felépülő templomok, rendházak tömbjei, tornyai határozták meg. Fehérváron egyszerre okozott gondot az újjáépítés és a város új szerepére való rátalálás. Koronázóváros mivoltát elveszítette, s nem volt még püspöki székhely a 18. század elején, így ki kellett jelölődnie egy olyan fejlődési iránynak, amely felé haladni lehetett. Mindez az ekkor megvalósuló új építkezésekben is tükröződött. A középkori Fehérváron igen sok egyházi épület volt, sok szerzetesrend volt jelen. Ezen építmények számához képest nem volt sok az új templom, sőt, logikus volt, hogy azon rendek, amelyek itt templommal rendelkeztek, de az újonnan jöttek is, igyekeztek megvetni a lábukat egy halványabbá vált, de azért még mindig sok lehetőséget rejtő városban. Hogy helyes irányba léptek, 1777-ben vált nyilvánvalóvá, amikor a város püspöki székhellyé lett. 24 SlSA—WIEBENSON 1998. 123-133. p. 25 ZÁDOR 1979. 104-118. p.
