Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 7. (Budapest, 2012)
Folyamatosság és újjászületés : városfejlődés a felszabaduló hódoltsági területeken - Oross András: Az állandó várőrségek és az új polgárság konfliktusai a 17. század végén
362 Folyamatosság és újjászületés felhúzták, megtisztították, majd megépítették a Lipót- és a Pápai-bástya közötti összekötő falat (kurtinát), továbbá betömték a bajor seregek által a vár déli részén lőtt rést, és emeltek egy szarvmüvet is a rondella elé. A pápai segélypénzt a Bécsi-kapu és a Lotaringiai-bástya közötti (a Vár északi oldalán található) kettős falszakasz megépítésére használták fel. A Fehérvári-kapu és a Bécsi-kapu között részben elkészítették az ellenlejtőket is, továbbá megkezdték a Víziváros árokkal történő körbekerítését is. Aichpichl a még elvégzendő, legsürgősebb munkálatokról is beszámolt: legalább 100 000 forintba kerülne a Lipót-, a Pápai-, a Lotaringiai-, a Bécsi-kapui-bástya, a szétlőtt rondella és a júniusi ítéletidőben leomlott négysarkú bástya teljes rendbehozatala.4 Belgrád 1690. októberi elvesztése után Budán egy jelentősebb erődítési hullámot regisztrálhatunk. Az Udvari Haditanács ideiglenesen Juan Jaume Areyzaga lipótvári parancsnokot nevezte ki budai várkapitánnyá és feladatává tette az erődítési munka koordinálását is. Az építkezés szakmai vezetésére Matthias Kayserfeld mérnököt rendelték ki. Egy 1691 januárjában tartott hadi konferencia döntése értelmében Buda, Eszék és Dárda erődítése élvezett elsőbbséget, míg Szigetvár, Székesfehérvár, Érsekújvár, Eger, Szolnok és Szeged fortificatiójára váranként mindössze egyszeri 10 ezer forint kiutalását javasolták.5 A forrásokból kiderül, hogy Belgrád 1690. októberi elvesztése és Eszék 1690. novemberi ostroma után összehangolt várerődítési „program” indult meg az 1691. év elején, hiszen Kayserfeldnek egyúttal pénzt utaltak ki különféle pénztárakból - ha kisebb ösz- szeget is - a szigetvári (5000 forint6), az egri és székesfehérvári (1500-1500 forint) munkákra is.7 Az újonnan megszerzett városok, amelyek a nagy török háború megindulásáig az Oszmán Birodalom védőbástyái voltak a Magyar Királyság ellen, az 1690-es években már a Magyar Királyság középső területein feküdtek, ahol inkább a belső rendvédelem és a katonaság elszállásolása került előtérbe a határvédelem helyett. A Belgrád elvesztése miatt érzett félelem a döntő jelentőségűnek bizonyuló szalánkeméni győztes csatával (1691. augusztus 19.) részben elmúlt, a karlócai békéig (1699. január 26.) terjedő időszakban már csak elvétve olvashatunk a forrásokban nagyobb volumenű várjavításokról a 4 Karl Gottlieb Aichpichl jelentését lásd ÖStA FHKA HFU 2. Junius 1688 (rote Nummer (a továbbiakban: r. Nr.) 327. fol. 1-36.) 5 ÖStA FHKA HFU 8. Februar 1691 (r. Nr. 339. fol. 91-102.) és ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 386. 1691. Jänner nro. 113. föl. 21v-23r. 6 ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 386. 1691. April nro. 102. föl. 169r. 7 ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 386. 1691. Februar nro. 138. föl. 82r. Ez utóbbi kiadási tételt a Széchényi György esztergomi érsek által a likavai uradalomért a Magyar Kamara pénztárába fizetendő 3000 forintból kívánták fedezni.
