Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 7. (Budapest, 2012)
Folyamatosság és újjászületés : városfejlődés a felszabaduló hódoltsági területeken - Siptár Dániel: A szerzetesség első megtelepedési hulláma a töröktől visszafoglalt dunántúli városokban
SIPTÁR DÁNIEL A SZERZETESSÉG ELSŐ MEGTELEPEDÉSI HULLÁMA A TÖRÖKTŐL VISSZAFOGLALT DUNÁNTÚLI VÁROSOKBAN A szerzetesség Magyarországon a középkor után a 18. században élte második virágkorát. Ezt a virágkort a szerzetesrendeknek a török kiűzése utáni robbanásszerű terjedése alapozta meg.1 A hirtelen többszörösére nőtt munkaterületen egy csapásra rengeteg papra lett szükség, a legtöbb helyen azonban csak szerzetesek letelepítésével volt lehetséges biztosításuk a lakosság számára. Sajátos hivatásuk, mobilitásuk és nagy lélekszámúk miatt ugyanis a szerzetesrendek képesek voltak viszonylag gyorsan reagálni a helyzet támasztotta kihívásokra. Ezáltal vált lehetővé számukra, hogy - legalábbis a nagyobb városokban - már a visszafoglalást követő években, sőt, nemegyszer hónapokban, néha egyenesen napokban megkezdjék a lelkipásztorkodást. Megtelepedésük és korai működésűk elemzése tehát gyakorlatilag bepillantást enged az uralomváltás „másnapjának” viszonyaiba, a hódolt városok életének átalakulási folyamatába. Készülő PhD-disszertációmban a szerzetesrendeknek a török kiűzése utáni első betelepülési hullámára vonatkozó kutatásaim eredményét tervezem ösz- szefoglalni. Elsődleges célom azoknak a szerzetesi intézményeknek a számbavétele, amelyek a török kiűzésének évtizedeire jellemző sajátos körülmények között jöttek létre, és amelyek keletkezésével a magyarországi szerzetesség viszonylag rövid idő alatt jelentős mértékben gyarapodott, megalapozva a 18. századi virágzást. A disszertációhoz kapcsolódóan ezért az adatok kezelhető formában való megjelenítése érdekében adattárat állítok össze, amelyben az 1683 és 1703 közötti két évtizedben a Dunántúl frissen visszafoglalt részén létrejött összes latin szertartású katolikus szerzetesi intézmény adatlapja szerepelni fog. Hosszabb távon ezt a munkát térben és időben bővítve a kora újkori Magyarország szerzetesi intézményeinek teljes adattárát készülök összeállítani, vagyis egy minden rendre és azok minden egyes - intézménynek tekinthető - működési helyére kiterjedő monaszteriológiát. Ennek az időhatára 1526 és 1790 lesz, azonban a 16. század folyamán lassan elnéptelenedő kolostorok nem kerülnek bele, mivel ezek inkább még a középkori szerzetesség történetéhez kapcsolódnak, és Romhányi Beatrix középkori magyar monaszteriológiája2 tár1 Hermann 1982. 315. p. 2 Romhányi 2000. Urbs. magyar VÁROSTÖRTÉNETI ÉVKÖNYV VII. 2012. 339-358. p.
