Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 6. (Budapest, 2011)
Recenziók
Geschichte der Planung des öffentlichen Raums 373 fogalomhasználatát követve) a köztulajdonban lévő, szabadon bejárható nyitott tereket értik alatta, míg mások (jellemzően többes számban használva, a társadalmi funkcióból kiindulva) a nyilvánosság tereiként értelmezik, beleértve a nyilvános társadalmi kommunikáció legkülönfélébb formáinak helyet adó épületeket, tereket is. Ebbe az értelmezésbe nemcsak a középületek, de a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tett magántulajdonú terek (így egy sörkert vagy egy passzázs) is beletartoznak. A társadalmi nyilvánosság és a városi tér kapcsolatának történetét a bevezető a politikai-hatalmi viszonyok, a társadalmi differenciálódás, illetve a technikai fejlődés alakulásának eredőjében vizsgálja - ezek a szempontok már a tanulmányok többségében is hasznosulnak. Az első kérdéskörnél a habermasi reprezentatív nyilvánosság - politikai nyilvánosság fogalompárhoz kapcsolódva jelzi, hogy az előbbi típushoz sorolható terek kialakítása az 1918-1933 közötti rövid intermezzót kivéve a 20. század közepéig a német várostervezők alapfeladatai közé tartozott annak ellenére, hogy Habemasnál eredetileg ez a fogalom az abszolutizmus korára jellemző nyilvánosság formáit (a hatalmat birtokló, egy felsőbb hatalmat megtestesítő személy szertartásos megjelenése az őt ünneplő, lenyűgözött közönség előtt) volt hivatva leírni. Ebben az értelemben szerintük a totalitárius államok köztér-tervezése némi mediális újdonságtól eltekintve nem volt más, mint a fejedelmi reprezentatív nyilvánosság téralakításának „totalitárius módon kiélezett” változata. A városi tér és a hatalom kapcsolatának elemzésekor nem maradhat el a Michel Foucault-ra való hivatkozás sem (talán ő az egyetlen érdemben hasznosított nem német nyelvű szerző), vizsgálandó szempontként jelölve meg, hogy a köztérben megjelenő nyilvánosság szabályozásában hogyan működött az épített kereteknek és a fegyelmezés egyéb formáinak, például a városi szabályrendeleteknek az együtthatása, milyen erő is rejlett magában a várostervezői eszköztárban. Az „osztályspecifikus nyilvánosságkultúráknak” a 19. századi ipari városokban végbemenő erőteljes differenciálódása, és a polgári, illetve a proletár nyilvánosság karakteres helyszíneinek kialakulása a következő kiemelten tárgyalt kérdéskör. A bevezető végül kitér a köztereknek az urbanizáció előrehaladásával (részben a bennük megjelenő személyek és jármüvek számának erőteljes emelkedése miatt) bekövetkező funkcionális differenciálódására is. A 19. század végére az előző századok városképeiről ismert, a legkülönfélébb tevékenységeknek, az informális nyilvánosság változatos formáinak helyet adó közterek differenciált funkciójú utakra és terekre, illetve funkcionálisan elkülönített zónákra (úttest, járda, zöldfelület, játszótér stb.) tagolódtak, ami nem volt hatás nélkül a használat módozataira sem. A tervezés, a fizikai megvalósítás, a (részben utólagos) politikai és kulturális kódolás, illetve a heterogén használat összefüggéseinek komplex, együttes feltárását, amit a szerkesztő-szerzők a bevezető végén a tanulmányok „közös látószögének” neveznek, talán szerencsésebb elért eredmény helyett a közterek kutatásának ideális, a szerzők és a források korlátái miatt teljes mértékben csak ritkán megvalósítható célkitűzésének tekinteni. Valójában a kötet tanulmányainak többsége nem tudja igazán megközelíteni sem ezt a módszertani ideált. Közel jut hozzá a szerkesztők egyikének, az aacheni egyetem egykori várostervező professzorának, (aki egyik szerkesztője volt a már említett Stadt- Planung — Geschichte című sorozatnak) Gerhard Fehlnek a tanulmánya, amely
