Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 6. (Budapest, 2011)
Műhely - Sipos András: Tomsics Emőke: A pesti Belváros átalakulása az 1860-as és az 1900-as évek között – tervek, képek, megvalósulások
TOMSICS EMŐKE A PESTI BELVÁROS ÁTALAKULÁSA AZ 1860-AS ÉS AZ 1900-AS ÉVEK KÖZÖTT - TERVEK, KÉPEK, MEGVALÓSULÁSOK Doktori (PhD) disszertáció, Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, 2011. Tomsics Emőke 2010. december 13-án védte meg doktori értekezését. Különleges disszertációról van szó, hiszen szerves részét alkotja közel 500 fénykép közlése: a Belváros tárgyalt korszakból származó kültéri fotografikus ábrázolásainak teljességre törekvő gyűjteménye, a képeken látható közterületek, épületek leírásával, a fényképész és a keletkezési időpont meghatározásával, az ábrázolt fontosabb helyszínek és épületek lexikonszerű adattárával. A fotók meghatározása, hátterük, keletkezési körülményeik felderítése önmagában is tetemes mennyiségű szöveges forrás tanulmányozását tette szükségessé. Bizonyára ez is ösztönzőleg hatott arra, hogy Tomsics Emőke minden korábbinál módszeresebben dolgozta fel a korabeli sajtó, a publicisztikai és pamfletirodalom hatalmas anyagát a budapesti városkép átalakulására vonatkozóan. Ez a módszeresség tette lehetővé, hogy az épített környezet fizikai átalakulásának tényeit az egykorú szereplők, átélők tapasztalatán, értékelésén átszűrve mutassa meg, s megalapozott következtetéseket vonjon le arra vonatkozóan is, hogy az egykorú tapasztalat, élményvilág és a mentalitásban gyökerező városvíziók hogyan formáltak várospolitikai és városrendezési döntéseket. A dolgozat egyúttal a Fővárosi Közmunkák Tanácsa és a fővárosi tanács levéltári anyagai alapján részleteiben is nyomon követi a városrészre vonatkozó rendezési tervek és az építési szabályozás alakulását. így elmondható, hogy a műben várostörténet és fotótörténet teljes értékű összetalálkozása, szintézise valósul meg. A Belváros átalakulásának tényeivel és hátterével egyenrangúan vizsgált kérdéssé válik, hogy mit árulnak el minderről a fotók, miben mondanak mást, mint a szöveges források, milyen történeti problémákra vonatkozóan vallathatjuk őket eredményesen. Módszertani kiindulópontja az a megállapítás, hogy a táj, így a városi táj sem nézhető „semleges tekintettel”; az, hogy az alkotó, jelen esetben a fényképész a külvilágnak mely szeletét tartja „bekerete- zésre” méltónak, s a fogyasztó ezt hogyan értelmezi, milyen szimbolikus tartalmat tulajdonít a látványnak, társadalmilag, kulturálisan, sőt akár politikailag is meghatározott. A fényképeket elsősorban abból a szempontból elemzi, hogyan ragadható meg bennük a kortársaknak a városhoz, az épített környezethez való URBS. MAGYAR VÁROSTÖRTÉNETI ÉVKÖNYV VI. 2011. 327-331. p.
