Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 6. (Budapest, 2011)
Műhely - Sipos András: Tomsics Emőke: A pesti Belváros átalakulása az 1860-as és az 1900-as évek között – tervek, képek, megvalósulások
328 Műhely viszonyulása. A fotó, mint várostörténeti forrás ilyen kiterjedt és módszeres felhasználása alighanem egyedülálló a hazai történetírásban, és lehetővé teszi a szerző számára, hogy a képek forrásértékéről is olyan megállapításokat tegyen, melyek megkerülhetetlenek a további kutatás számára. Az elemzés tárgya Pest egykori városfalon belüli területe, az egyesített főváros IV. kerülete. Az 1870-es évek elejétől a város egészének robbanásszerű átalakulásához képest, itt szinte megállni látszott az idő az 1890-es évek közepéig, az Erzsébet híd építésével kapcsolatos rendezés megkezdéséig alig történtek lényeges változások a régi városszövetben. Ekkor az új hídfő és a hozzá vezető út kialakítása szükségessé tette a Belváros szívének újragondolását. 1894—1897 között az itt folyó bontás során 140, zömmel a 18. század második és a 19. század első felében épült ház pusztult el, a történelmi Pestet jelentő városrész közepe gyakorlatilag eltűnt. Az utókor ezt hajlamos volt egyfajta szükségszerűségként felfogni: a modem nagyváros közepén nem maradhatott meg az elavult kisváros, át kellett adnia helyét az újnak, a korszerűnek. Tomsics Emőke megfordítja a szokásos nézőpontot: ha ezek az utcák, terek megmaradtak volna, ma értékes és megbecsült részét képezhetnék egy történelmi levegőt árasztó hangulatos városközpont épített környezetének. A városrészt átvágó új széles útvonal - a Kossuth Lajos utca-Szabad sajtó út vonala - óriási forgalmat átvezetve, immár lehetetlenné teszi, hogy a Belvárost egységes történelmi városmagként érzékeljük, miközben a városrész többi részének középkorias utcaszerkezete lényegében érintetlenül maradt, s a terület mindmáig megszenvedi ezt az ellentmondást. A híd elhelyezésével, a hídfő és a rávezető út kialakításával kapcsolatos tervezési-döntési folyamatot elemezve a disszertáció kimutatja, hogy felmerültek olyan megvalósítható alternatívák is, amelyek lehetővé tették volna a történeti együttes jelentős részének megőrzését, de a kivitelezett terv önmagában is jóval csekélyebb mértékű bontást tett volna elkerülhetetlenné, mint ami végül megvalósult. Noha a Belváros rendezésével kapcsolatos viták évekig húzódtak, a végső döntés a szerző megítélése szerint politikai és üzleti érdekek nyomása alatt kapkodva, kellő átgondolás nélkül született, s a rendkívül értékes helyen lévő telkek újraosztásában érdekeltek erejét mutatja, hogy a nagyarányú bontás már a tervek véglegesítése előtt megkezdődött. S annak gyökerét, hogy ezzel szemben - a belvárosi plébániatemplom sorsa körüli ismert, az irodalomban sokat tárgyalt vitáktól eltekintve - alig mutatkozott ellenállás, a szerző abban találta meg, hogy megváltozott a Belváros helye a főváros mentális térképén. A városegyesítés idején még a kortársak ezt érzékelték egész Budapest legvárosiasabb részének, melynek utcáit kisebb léptékű szabályozásokkal alkalmassá tehetőnek vélték a nagyvárosi áramlás lebonyolítására. Pest 1872. évi általános szabályozási terve sem irányzott itt elő radikális szerkezeti átalakítást. A