Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 6. (Budapest, 2011)
Épített örökség - Szakály Tamás: Belső-Erzsébetváros morfológiai fejlődése és társadalmi viszonyai a második világháborúig
Szakály Tamás: Belső-Erzsébetváros morfológiai fejlődése és társadalmi... 219 és a Szépítő Bizottmány - amely egyszerre volt tervező, kivitelező és engedélyező, rendező, szabályozó építési hatóság - főképp a falakon belüli területek, valamint a Lipótváros arculatát szabta át jelentősen, s bár a régi Pest ekkor élte első szuburbán korszakát, a külvárosok esetében Hild 1805. évi terve nem állapított meg karakteres fejlesztő-rendező elveket, kevés új tér, valamint zöld terület keletkezett a szűk utcák hálózatában.4 Az első, 1808. évi pesti rendezési terv viszont lezárta a spontán utcanyitások és szabályozás nélküli építkezések korát. Az 1838-as árvíz idejére már több ma is meglévő ház is állt a mai Király utca elején, például a Király utca 9. (Három Rózsa-ház, 1811., Brein Fülöp), a 11. sz. (Pandtner-ház, 1812., Pollack Mihály), a 12. sz. (Gömöry-ház, 1812., Pollack Mihály), igaz, ezek az épületek akkoriban még egyemeletes sort alkottak. Az Orczy-házat 1825-ben építették át kétemeletesre. Ahogy Déry Attila fogalmaz: „...Pest lakossága megteremtette a saját, gazdasági sikerei alátámasztotta polgári fejlődés építészeti kereteit.”5 Kijjebb, lefelé a Király utcán, valamint a mellékutcákban, például a Nagydiófa utcában vagy a Kazinczy utcában zömmel földszintes, hosszú, többlakásos házacskák sorakoztak utcafronti kialakítással, többé-kevésbé zárt sorban. Figyelemre méltó, hogy már ekkor kialakult a főváros történetére a második világháború végéig - más szempontok szerint pedig napjainkig - jellemző ingatlanpiaci trend, amely a házak lakás- és szobaelosztásának speciálisan magyar módjából fakadt. A házon belül a társadalom széles rétegeiből származók éltek együtt. Az elhelyezkedés a társadalmi státust is reprezentálta, egy épületen belül gyakorlatilag determinálta, városi szinten azonban gyengítette a szegregációt. Mindez a régi feudális gyökerekre vezethető vissza: az udvarházhoz hasonlóan az utcafronti rész a tulajdonosé, az első emeleten legtöbbször ténylegesen ő lakott. Otthonát alacsonyabb státusú polgári bérlakások vették körül, a hátsó traktusban szintén bér fejében lakó kispolgárok, cselédek húzták meg magukat, mint régen az udvarházban a zsellérek vagy majorsági szolgák. Ez nem jelenti azt, hogy Pesten nem alakultak ki különböző státusú lakóövezetek, ám az ezek közötti különbség nem olyan jelentős, mint más nagyvárosokban, a homlokzat alapján pedig - főképp a századvég-századelő új építészetének köszönhetően - ma már alig elkülöníthetők. Az 1838-as árvíz alaposan átszabta a városrendezés prioritásait, mint ahogy a város képét is. Az új épületek padlószintjét 15 centiméterrel a legnagyobb vízállás fölé kellett emelni, a felosztási terveket pedig engedélyeztetni kellett a Szépítő Bizottmánnyal, hogy elkerüljék a vadparcellázást.6 A Terézváros is víz alá került, így az épületek (főként az alacsony padlószintű, földszintes, régi, 4 KÖRNER-Nagy 2004. 33-34. p. 5 DÉRY 2005. 37. p. 6 K.ÖRNER-NAGY 2004. 43. p.
