Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 6. (Budapest, 2011)
Épített örökség - Szakály Tamás: Belső-Erzsébetváros morfológiai fejlődése és társadalmi viszonyai a második világháborúig
220 Épített örökség rossz minőségű építőanyagból épült házak) sorra összedőltek, vagy kijavíthatatlan károsodásokat szenvedtek. A legnagyobb károk a Kazinczy utcától kifelé keletkeztek.7 Az árvízi tapasztalatok figyelembevételével 1838-ban elkészült az első általános építési szabályzat. Ennek értelmében a várost két övezetre osztották, a belterületen szigorúbb építési szabályok léptek életbe. A két városrész közti vonalat a mai Nagymező utca-Csányi utca-Rákóczi út-Rákos-patak alkotta, így története során először - a Csányi és a Kertész utca közötti tömbsort leszámítva - vizsgált területünk egésze a belvároshoz csatlakozott. Ez indokolt is volt, hiszen a század közepén Terézváros népessége túllépte a 33 000 főt (ezzel Pest legnépesebb kerületévé vált), népsűrűsége pedig jóval meghaladta a városfalon belüli területekét, de még a Józsefvárosét is. Ez egyrészt az elszaporodó soklakásos, emeletes épületeknek, másrészt a családokhoz képest kicsi lakásoknak köszönhető. Városképe is sokkal inkább hasonlított a Belvároshoz, mint a Városárok, a mai Dráva utca-Dózsa György út-Rottenbiller utca-Fiumei út-Haller utca vonalán túli, mezőgazdasági és kisházas területekhez, vagy a Kertész (korabeli neve jellemzően Gyár) utcán túli, a század közepén felszabadult ipari övezethez, ahonnan egy 1854-es térkép szerint lassan eltűntek a gyárak.8 Ezzel a városrész elvesztette egy fontos funkcióját, gazdasági struktúrája és társadalmi összetétele is a kisipar irányába fordult, s csak hírmondónak maradt néhány üzem. A népességnövekedés üteme a Terézvárosban volt a leggyorsabb. A Belváros lakossága 1851 és 1869 között megkétszereződött, ám Terézvárosban (Erzsébetvárossal együtt) ekkorra már 74 000-en éltek, ami 41 000 fővel haladja meg a nem egészen húsz évvel korábbi lakosságszámot. A Király utca környezetében egyre magasabbra nőttek az épületek. Speciális jelenség, hogy, mivel családi házak építéséhez nagyok voltak a telkek, emeletes házak viszont 5-6 milliós népesség mellett töltötték volna be a bérházasnak tervezett teljes területet, rengeteg üres telek maradt a házak között,9 Belső-Er- zsébetvárosban pedig sok ház alacsony maradt, bár a szabályozás szerint két- háromemeletes ház is elfoglalhatta volna helyét. A betelepülés által leginkább érintett városrész esetében indokolt lett volna az egészségesnek és praktikusnak nem nevezhető beépítettségi arány drasztikus leszorítása, amit az épületek út- szélességhez viszonyított magasságának szigorúbb szabályozásával (hiszen a megengedett három emelettel szemben a második emelet is túlzónak tűnik az olyan szűk utcákban, mint a Kazinczy, Síp és Dob utcák), a telkek új utakkal történő felszabdalásával, a tömbök megnyitásával, egész tömbök teresítésével 7 HOLLÓ 1994. 43. p. 8 Josepf Heufier: Plan von Ofen und Pest, 1854. HOLLÓ 1994. 53-54. p. 9 Csanádi-Ladányi 1992. 43. p.
