Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 6. (Budapest, 2011)
Városépítés, várostervezés - Káli Csaba: A reprezentatív és a szolid modern. Zalaegerszeg építészete 1948–1951 között
KÁLI CSABA A REPREZENTATÍV ÉS A SZOLID MODERN. ZALAEGERSZEG ÉPÍTÉSZETE 1948-1951 KÖZÖTT Zalaegerszeg építészeti karaktere a 20. század közepétől gyökeres metamorfózison esett át. A gyorsan növő - más kontextusban - „csinált város” új ruhája és az azt használó új lakók tízezreinek életformaváltása izgalmas és ma még szinte feltáratlan történet. Jelen írás keretei között három, de azon belül is különösen egy városbéli építkezés bemutatásával próbáljuk meg illusztrálni - az építészet- történet prizmáján keresztül - azt a többrétegű fordulatot, amely a negyvenes évek utolsó harmadában bontakozott ki. Egyúttal annak érzékeltetésére is kísérletet teszünk, hogy a város saját, immanens kifutási lehetőségei mellett az országos és az annál is nagyobb politika hullámverései milyen új építészeti tartalmakat eredményeztek, amelyek révén megkezdődött a város fizikai tereinek újraszövése. A helyi ötletből induló, az alábbiakban legrészletesebben vizsgált városi bérház építése békaperspektívából mutatja be a fordulat éveit, míg a rövidebben tárgyalandó ruhagyári építkezés már az országos politika, jelesül az ötéves terv városképformáló elemeként tárul elénk, a honvédségi laktanya pedig a Jugoszláviával kapcsolatos nagypolitikai fordulat „termékeként” jelenik meg a város épített környezetében. E teljesen különböző indíttatású építkezéseket az egyidejűség mellett a stílus foglalja keretbe, ugyanis mind a három épület az „új építészet” jegyében, modem stílusban készült, hol reprezentatívabb, hol szolidabb formában. Már a II. világháború végóráiban és a romeltakarítás legelső fázisában sok építész és rokon szakember, illetve politikus fejében - a törmelék lapátolása közben - régi-új víziók jelentek meg az adott település leendő új fiziognómiá- ja kapcsán. A romhalmaz látványa a kétségbeesés, valamint a reménytelenség mellett a tervezők számára egyben inspirációt, kihívást is jelentett. A helyre- állítás, vagy újjáépítés dilemmája kevés helyszíntől eltekintve hosszú évekig inkább csak teoretikus kérdés maradt, mivel az anyagi lehetőségek zömmel a helyreállításhoz bizonyultak elégségesnek.1 A formálódó új hatalmi erőterek a negyvenes évek végéig nem gátolták, illetve megtűrték az építészetben a modern irányvonalat. E ténynek annak tükrében van jelentősége, hogy míg a külön irányzattá izmosodó (háborús) emlékmű-építészet szintjén már 1945-ben 1 Vő. PRAKFALVI 1998. 294. p.; PRAKFALVI 2009. 124. p.; Modern és szocreál 9—114. p. URBS. MAGYAR VÁROSTÖRTÉNETI ÉVKÖNYV VI. 2011. 103-122. p.
