Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 5. (Budapest, 2010)
Város - Emlékezet - Mítoszképzés : Várostörténet és oral history - Nagy-Csere Áron: A nyomortelep emlékezete. Mítosz, kulturális emlékezet, lieu de mémoire?
92 Város — emlékezet - mítoszképzés lágháború közötti „Budapest nyomortérképét”.37 A szerző költőien érzékelteti, hogy itt nem elszigetelt és jelentéktelen telepekről, hanem hatalmas kiterjedésű, egybefüggő területekről van szó: „Telepek? Összefüggő városnegyedek láncolata ez. A Dunától a Dunáig ért a szegénység és nyomorúság kitárt karja.” (19. p.) A városokról alkotott képzetekben fontos szerep jut a veszélyes helyeknek (többnyire a nyomortelepeknek), s minden városnak megvannak a maga veszélyes helyei. Ezek a helyek a különböző társadalmi csoportok számára természetesen mind máshol és máshol lokalizálhatok, ráadásul a veszély fogalma is igencsak eltérő tartalmakat hordozhat. Stanley Milgram pszichológus-antropológus szerint a nagyváros telítettsége igénybe veszi az emberek pszichikai és kulturális teherbíró-képességét, ennek egyik következményeként azok saját lakókörnyezetüket kulturálisan domesztikálják, a város többi részét pedig kulturálisan marginalizálják. Az előítéletek és elképzelések tehát a térben objektiválódnak, a kialakuló térformák és térhasználati szabályok a képzetek szimbolikus reprezentálására szolgálnak. Az így létrejövő szimbolikus rendszer ugyanakkor nemcsak reprezentálja, hanem újra is termeli a tapasztalatot. A különböző mentális térképek megteremtik az imaginárius várost.38 Szamos szerint a kapitalista társadalmak szükségszerű velejárója, a munka- nélküliség volt a nyomortelepek létrejöttének, a térbeli elkülönülésnek a legfőbb oka: „Százból talán húsz kapott munkát, a többi nyolcvan [...] feltartóztathatatlanul csúszott kifelé a cselédszobás napibérletből a szükséglakások odúiba. Észre sem vették, és máris a Tripoliszban, a Kiserdőn, a Bihari úton, a Zita-, Auguszta-, Mária Valéria-telepen, az Illatos úton, a Dzsumbujban [utóbbi kettő egy és ugyanaz - N.-Cs. Á.], a Dühöngőben, a Juhász-faluban, az Indián-telepen, a Jeruzsálemben, vagy a Numero hat környékén állapodtak meg.” (17. p.) Szamos jelentéktelennek és cinikusnak ábrázolja a szegényeknek juttatott karitatív adományokat, s teljesen negligálja a két világháború közötti szociálpolitikát: „Az állam a »szociális« ügyet átengedte az egyházaknak, amelyek aztán a lelki terror eszközeivel harcoltak a szocialista, kommunista munkásmozgalom, a felszabadítási törekvések ellen.” (32. p.) Szamos - akárcsak a távoli, primitívnek nevezett kultúrákat vizsgáló antropológusok - felhasználja a felfedezők és a misszionáriusok, esetünkben a két világháború között a teleppel foglalkozó újságírók, szociográfúsok és a katolikus misszió képviselőinek beszámolóit a nyomortelep történetének megal37 Szamos egy azonos című korabeli térképet is mellékel. A Kevin Lynch által bevezetett mentális térképek (mental map) fogalmához, illetve a kognitív és a mentális térképek egymáshoz való viszonyához ld. CSÉFALVAY 1990. 38 Niedermüller 1994.11-14. p.
