Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 5. (Budapest, 2010)
Város - Emlékezet - Mítoszképzés : Várostörténet és oral history - Nagy-Csere Áron: A nyomortelep emlékezete. Mítosz, kulturális emlékezet, lieu de mémoire?
Nagy-Csere Áron: A nyomortelep emlékezete 93 kotásához, a múltat azonban többnyire interjúpartnereivel, dialógusokban és nagymonológokban mondatja el. A szerző által bemutatott és megszólaltatott lakók nagy része „munkásmozgalmi múlttal” rendelkezik. Találhatunk közöttük 1919-et végigharcoló vöröskatonát, akinek történetével Szamos a Tanács- köztársaság és a Vőrös Hadsereg harmincas évekbeli emlékezetét is megkonstruálja. Az egykori illegális kommunistákként, a munkásmozgalom megalkuvást nem ismerő harcosaiként megjelenő figurák szájából elhangzó nagymonológokból megtudhatjuk, milyen mérhetetlen és szörnyűséges volt a nyomor a Horthy-korban, de azt is, milyen volt a nyomor ellenére is öntudatos, aktívan szervezkedő, egymással szolidáris munkások élete. Szamos ábrázolásában a kommunisták mögött „hatalmas munkástömegek álltak”, a munkások pedig hamar átlátták a szociáldemokraták „kétkulacsos politikáját”. Ezek a kommunista szempontból idealizált munkások a Barakkx’árosban tudatosan készültek a forradalomra, lelkesen szervezték a május 1-jei tüntetéseket, harcoltak a lumpenproletárokat itallal befolyásolni akaró nyilasok ellen, fejből idézték József Attilát, s anyagilag támogatták a súlyosan nélkülöző, nagybeteg Derkovits Gyulát. Szamos szerint ezek a munkások becsületesek tudtak maradni „abban a társadalomban, amelyben aki csak tudott, az mind lopott.” (73. p.) Miközben Szamos azt állítja, hogy „az írónak nem kellett történeteket kitalálnia, készen kapta őket” (188. p.), meglehetősen valószínűtlen mondatok hangzanak el beszélgetőpartnerei szájából: „Amíg a Bérkocsis utca sarkán lévő szakszervezeti munkaközvetítőbe gyalogoltunk, meghánytuk-vetettük a politikát. Bergsonról, Hegelről, az idealistákról, a Tőkéről, a munkások szervezésének szerepéről, tudatról, ösztönről.” (72. p.) Episztemológiai szkepszisemből adódóan nem kívánom eldönteni, hogy elhangzottak-e ezek a mondatok, esetleg Szamos csak azért találta ki őket, hogy megfeleljen az ideológiai elvárásoknak (ezt firtató kérdésemre maga Szamos azt válaszolta,39 40 hogy ő csak „stilizálta” riportalanyainak szövegeit, magától nem talált ki semmit). Viszont felmerülhet a kérdés: ha elhangzottak, akkor vajon azért meséltek ilyeneket ezek az emberek, mert azt gondolták, hogy ezt várják el tőlük, vagy talán saját identitásukat teremtették újra? A mindenkori élettörténeti elbeszélő (így a Szamos által megszólaltatott emberek is), miközben arra tesz kísérletet, hogy élete egyes eseményeit a saját létélményét hordozó egységes történetként mutassa be, önmaga és az interjúkészítő elvárásai között egyensúlyoz. Ezek az elvárások persze többnyire ismeretlenek a beszélgetőpartner előtt.'10 Az élettörténeti emlékezet kutatói általában úgy vélik, hogy 39 NAGY-CSERE-SZAMOS 2008. 40 KOVÁCS 2007b. 373. p.
