Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 5. (Budapest, 2010)
Város - Emlékezet - Mítoszképzés : Várostörténet és oral history - Nagy-Csere Áron: A nyomortelep emlékezete. Mítosz, kulturális emlékezet, lieu de mémoire?
86 Város - emlékezet - mítoszképzés elemzek részletesen. Egyúttal megpróbálom megfejteni, hogy a kiválasztott textus értelmezhető-e a mítosz, vagy a manapság oly’ divatos assmanni kulturális emlékezet, illetve a norai lieux de mémoire kategóriájának segítségével. Jan Assmann világhírű munkájában a kollektív vagy társadalmi emlékezet két típusát különbözteti meg: a kommunikatív és a kulturális emlékezetet.* 5 A kommunikatív emlékezet a közelmúltra vonatkozik, esetében az ember osztozik emlékein kortársaival. „A kulturális emlékezet szempontjából csak az emlékezetes, nem a tényleges történelem számít. Úgy is mondhatnánk, hogy a kulturális emlékezet a tényszerű múltat emlékezetes múlttá s így mítosszá alakítja. [...] A kommunikatív emlékezetből való egyenlő részesedéssel ellentétben a kulturális emlékezetből való részesedés mindig különbségeket mutat.”6 A kulturális emlékezetnek mindig megvannak a sajátos és kizárólagos hordozói: a tudás felhatalmazottai. Assmann - bár leszögezi, hogy a kétfajta emlékezet nem válik el élesen egymástól - a kulturális emlékezet tudáselit által konstruált voltát hangsúlyozva kijelenti: „Akommunikatív emlékezettel ellentétben a kulturális emlékezet nem magától teljed, hanem gondos irányításra szorul.”7 Ugyanakkor Harald Welzer a társadalmi emlékezet mindennapi gyakorlatokban megtestesülő formáit - legyenek azok személyesek vagy közösségiek, tudatosak vagy tudattalanok - együttesen és egymástól elválaszthatatlanul kommunikatív emlékezetnek tekinti. Welzer nem választja szét a társadalmi emlékezetet és annak helyeit8 sem, együttesen tekinti őket a személyes emlékezés diszkurzív keretének. Ezeket a kereteket az észlelés és az értelmezés azon kulturális mintái és szabályai alkotják, amelyek mitológiákban, rítusokban, képekben, filmekben és történeti elbeszélésekben, vagyis lieu de mémoire-okban jelennek meg.9 Az elméletalkotó Pierre Nora szerint a lieu de mémoire-ok mindenekelőtt maradványok, az emlékezetmegőrző tudat végső formái egy olyan történelemben, amely azért hívja elő őket, mert már nem ismeri. A lieu de mémoire-okat az az érzés szüli és élteti, hogy már nincsen spontán emlékezet. Nora szerint ahszokásos - helytakarékossági okokból nem használok lábjegyzeteket, a hivatkozott oldalszámokat zárójelben tüntetem fel. 5 ASSMANN 1999. 15-86. p. Különösen: 51-56. p. 6 Uo 53-54. p. 7 Uo 55. p. 8 Vagyis a Pierre Nora által kidolgozott és bevezetett lieu de mémoire-okat NORA 1999. 142. p. 2. jegyz.: A kifejezés ugyan fordítható az „emlékezet helyének”, de Nora magyarra fordítója, K. Horváth Zsolt szerint a magyarítással elveszne „a terminus eredeti, elmélyült értelme”. Tanácsát megfogadva a továbbiakban magam is megtartom az eredeti francia alakot. A terminushoz, valamint az elmélet kritikájához Id. K. HORVÁTH 1999. 9 Welzer elméletét ismerteti: KOVÁCS 2008. 20-21. p.
