Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 5. (Budapest, 2010)
Város - Emlékezet - Mítoszképzés : Várostörténet és oral history - Nagy-Csere Áron: A nyomortelep emlékezete. Mítosz, kulturális emlékezet, lieu de mémoire?
Nagy-Csere Áron: A nyomortelep emlékezete 87 hoz, hogy valami lieu de mémoire-nak minősüljön, három (anyagi, szimbolikus és funkcionális) szempontnak kell megfelelnie.10 K. Horváth Zsolt úgy látja, hogy a lieu de mémoire-ok „nem elsősorban a kollektív emlékezet tárgyiasítá- sai, hanem az adott politikai diskurzust ideológiailag »támogató« emblémák, melyek inkább a politikai legitimációt szolgálják, mint a közösség kollektív tudatát erősítik.”11 Apor Péter egy tanulmányában azt állítja, hogy a Kerepesi temetőben található Munkásmozgalmi Panteont - a lieu de mémoire-okkal ellentétben, amelyek a megszakítottság érzetéből születnek - a folytonosság érzékelése hívta életre. Apor mindebből arra következtet, hogy „a kommunizmus múltidéző technikáit legalábbis erősen kétséges lieu de mémoire-ként értelmezni.”12 Apor szerint a Panteon összehasonlítható az emlékezet-hagyomány Nora szerinti utolsó formájával. Amíg Franciaországban a nemzet fogalma teremtette meg utoljára a folytonosság tudatának feltételrendszerét (Nora kifejezésével: a milieux d’histoire-t), addig „az 1950-es évek végi Magyarországon a nemzet eszméjét felváltotta a kommunizmusé, létrehozva ezzel azokat a feltételeket, amelyek megerősítették a történeti folytonosság tudatát, és a történelem környezetét eredményezték.”13 Arra, hogy miként működik a kommunista emlékezetpolitika a nyomortelepek esetében, a későbbiekben még visszatérek. Közismert, hogy Kari Löwith párhuzamot lát a keresztény és a kommunista ideológia között. Mint azt találóan megállapítja: „A történelmi materializmus a nemzetgazdaság nyelvén megfogalmazott üdvtörténet.”14 Mircea Eliade szerint a marxizmus szemléletében az események „határozott vég felé vezetnek - a történelem rémuralmának végső felszámolásához, a »megváltáshoz«. A marxista történetfilozófiában a történelem végén az archaikus eszkatológiák aranykora helyezkedik el. [...] Marx [...] újraérvényesítette [...] az aranykor primitív mítoszát, azzal a különbséggel, hogy Marx csak a történelem végére - de nem az elejére - helyezi az aranykort.”15 10 NORA 1999. 146. p. és 152. p. K. Horváth 1999. 139. p.: Nora kritikusai azon gúnyolódtak, hogy az általa definiált „labirintusban” vajon mi nem lieu de mémoire. 11 K. Horváth 1999. 135. p. 12 APOR 2002. 67. p. 13 Uo 79. p. 14 LÖWITH 1996. 57. p. 15 ELIADE 1993. 215. p. Érdemes itt megjegyezni, hogy-elsősorban az amerikai nekonzervatív közgondolkodásban - máig igen népszerű az az elképzelés, miszerint a világ „fejlődése” a „magasabb rendű” nyugati demokratikus államrendszerek egyeduralmának, kizárólagosságának az irányába mutat, ezzel pedig a történelem véget is ér. Ennek leghíresebb példája: Fukuyama 1994.
