Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 5. (Budapest, 2010)
Recenziók
490 Recenziók temető, illetve generáció, egyperces néma csend) kell elgondolnunk az emlékezet helyeit, amelyek mintegy eszközként elősegítik az emlékezést.5 Pécs esetében a jól ismert, jelképes épületek, műemlékek helyett „olyan kevésbé látható, vagy egyenesen láthatatlan, absztrakt” helyek felkutatására vállalkoztak a szerzők, amelyek „kifejezik a pécsieknek a városhoz való viszonyát”. (9. p.) Érdemes lett volna legalább azokat az ikonikus mentális térképeket felhasználni a helyek kiválasztásakor, amelyek szinte városlógó-szerüen jelenítik meg a város fontos pontjait, leggyakrabban a dzsámit, a TV-tomyot, a Székesegyházat és a Magasházat. Miként Mester Tibor e térképek ikonikus elemei kapcsán fogalmaz, „tekinthetjük ezeket a város desztillált lényegének, vagy szimbólumainak is, ugyanakkor ezek mindegyike bemutatásra érdemes, Pécs egyediségét hangsúlyozó, hordozó vizuális szimbólum”.6 Mivel a kötet tanulmányai igen sokrétű tematikát ölelnek fel, a következőkben - a négy blokkba rendezett tanulmányokból szemezgetve - arra helyezem a hangsúlyt, hogy a szerzőknek mennyire sikerült témáikat mint az emlékezet helyeit bemutatniuk. Az mindenesetre már a tanulmányok bemutatása előtt elöljáróban leszögezhető, hogy viszonylag kevesen használták az emlékezet helyeire vonatkozó általános szakirodalmat. A kötet első egysége az írás címet viseli, amelyben három szerző Pécshez való viszonyát elemzik a tanulmányírók. Havasréti József Kerényi Károly ókortudós 1934-1940 között Pécsett eltöltött éveit mutatja be. Mint ahogy azt a szerző is kiemeli, Kerényi számára a pécsi katedra a hivatalos tudományosságból és a pesti egyetemi életből való kiszorulásnak volt a következménye. Havasréti talán túlságosan is részletesen ismerteti Kerényi pécsi tevékenységét, és csak ezután tér rá a pannonizmus, valamint a Pannónia-kutatás kérdéskörére. Pannonizmusnak azt a heterogén nézetrendszert nevezi, „mely a dunántúli «pannon» tájban és műveltségben - elsősorban a tájék délnyugati fekvése, illetve az antikvitásban gyökerező történelme nyomán - valamiféle esszenciális, más, jellemzően a konkurens tájegységeknél civilizáltabb-humanizáltabb karaktert ragad meg, és e karaktert hajlamos a régió kulturális és politikai elismertetéséért folytatott vitákban a tájék kiemelkedő jelentőségének alapjaként feltüntetni.” (30. p.) A kérdés Trianon után került előtérbe, miután a terület-elcsatolások nyomán újragondolták az ország kulturális/földrajzi tájolását és pólusait. Mivel Kerényi a téma tudományos feldolgozásának (a Pannónia-kutatásnak) csupán egyik, az ókortudomány területéről kapcsolódó résztvevője volt, így a tanulmány sem elégszik meg e kérdés vizsgálata során Kerényi szövegeivel, hanem legalább ugyanilyen terjedelemben elemzi Babits Mihály, Rónay György és Szabó Zoltán gondolatait is. Talán érdemesebb lett volna Kerényi pécsi pályafutásának középpontba helyezése helyett magát a pannonizmus eszméjét és a hozzá kapcsolódó szövegeket mint az emlékezet helyét megvizsgálni, azt hogy miképp viszonyult a két világháború közötti tudományos, kulturális élet a Dunántúl és Pécs múltjához, ahhoz a múlthoz, amely Pécs kulturális önképének ma is meghatározó eleme. 5 NORA, PIERRE: Emlékezet és történelem között. A helyek problematikája. In: NORA 2009. 13-33. p. Ford. K. HORVÁTH ZSOLT. 6 MESTER TIBOR: Pécsi városlakók mentális térképei - egy kutatás tapasztalatai. In: N. KOVÁCS - BÖHM - MESTER 2005. 75-76. p.
