Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 5. (Budapest, 2010)
Recenziók
A város láthatatlan mintázata. Pécs városa mint az emlékezet helye 491 Keresztesi József egy Pécshez elsősorban itt töltött diákévei révén kötődő írót, Rubin Szilárdot s regényeit választotta elemzése tárgyául. A választás érdekes, hiszen az író talán még a pécsiek körében is ismeretlen, s hiába képez Pécs mint a mitikus ifjúkor idealizált helyszíne erőteljes viszonyítási pontot a regényhős emlékezetében, a müvekből kibontakozó városkép csekélynek tűnik a vizsgálathoz. Rauscher Edina tanulmányának középpontjában Csorba Győző alakja áll, aki Kerényivel és Rubin Szilárddal ellentétben egész életét Pécsett töltötte. A szerző célja „egy, a 20. századi Pécs városához fűződő emlékezethagyomány rekonstruálása, illetve ennek megragadása a város irodalmi regiszterének tükrében”. (69. p.) Forrásként a költőnek ajánlott irodalmi, valamint kritikai szövegeket, továbbá a poéta körül ösz- szegyűlt fiatalok leveleit, írásait használja fel. Módszerét összegezve pedig kijelenti, hogy dokumentumelemzést végez az irodalmi kultuszkutatás és az emlékezetkutatás keresztmetszetében, elsősorban a dokumentumok nyelvezetének - a „mester” és a „torony” motívumának - elemzése által. Miközben Csorba tanítványai emlékezetében, visszaemlékezéseiben egyfajta őrtoronyként, a helyes erkölcsi magatartás és értékek védőjeként jelenik meg, aki apolitikus magatartásával elhatárolódott a fennálló rendszer igazolásától, addig korának irodalomkritikusai diszkurzív technikákkal - őrzés helyett a költőt a közösséget érintő kérdések elől elefántcsonttomyába zárkózó, a magány eszméjét megtestesítő személyként megjelenítve - előbbi szerepe hatástalanítására törekedtek. A Csorba személye köré épült (mester-tanítványi és intézményes) kapcsolathálót, kultuszt - Aleida Assmann nyomán - olyan nyomként értelmezi a szerző, amely a diktatúra által konstruált ellenképet megkérdőjelezve az eltörölni kívánt képre irányítja a figyelmet, lehetővé téve ezáltal egy sajátos emlékezet feltárását. Bár Nora és az emlékezethely fogalma sem szerepel konkrétan a tanulmányban, mégis érdekes ösz- szekapcsolódásra, átjárhatóságra figyelhetünk fel az emlékezetkutatások két leggyakrabban hivatkozott terminusa, az emlékezet helye és a kulturális emlékezet között. A Csorba-tanítványoktól származó, visszaemlékező szövegek, majd a tanulmány végén bemutatott, Csorba emlékét ápoló megemlékezések, kiadványok, vagy a megyei könyvtárban kialakított emlékszoba jelensége olyan folyamatként is értelmezhető, amelyben a tanítványok kommunikatív emlékezete egyre inkább Pécs kulturális emlékezetévé válik. Ugyanakkor a tanítványi generációt és a megemlékezéseket a Csorbát megidéző emlékezet helyeinek is tekinthetjük, vagy épp fordítva, a tanítványok Csorba személyét az emlékezet helyeként használva Pécs városa Budapesttől független, pezsgő irodalmi életére, saját generációjukra emlékeznek. A Kép címet viselő fejezetben Labancz Eszter Szidónia a Magyar Játékfilmszemle Pécsett megrendezett első öt évét mutatja be várostörténeti, politikatörténeti, társadalomtörténeti és intézménytörténeti szempontok ötvözésével. Komplex elemzése kitér a város térszerkezetének a szemle idején tapasztalható megváltozására, esetleges fesztiválvárossá alakulására, valamint hangsúlyosan a szemle (általa a filmes szakma) és a kultúrpolitika kapcsolatára, viszont nem reflektál arra a kérdésre, hogy miért és miként is tekinthető ez az esemény a város szempontjából az emlékezet helyének. A szerző maga is kijelenti, hogy a szemle nem nevezhető lokális-városi eseménynek, Pécs csupán a helyszíne egy országos rangú eseménynek, amelyre a szervezők tudatosan az egész megye eseményeként tekintettek. Bár a tanulmány első részében - helyi sajtó
