Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 5. (Budapest, 2010)
Elmélet és historiográfia: a szocialista város elméleti és historiográfiai vitakérdései - Ladányi János: Létezett-e szocialista típusú urbanizációs modell?
38 A szocialista város elméleti és histográfiai vitakérdései gazdasági reformok gazdasági jellegű előnyökkel és hátrányokkal szőtték át, illetve a burkolt különbségeket részben láthatóvá tették.6 Igen hasonló folyamatok mentek végbe a lakásgazdálkodás terén is. Államosították a bérházakat és a nagyobb villalakásokat. Továbbra is magántulajdonban maradtak azonban a családi házak, nem utolsó sorban azért, mert a párt ezzel is bizonyítani akarta, hogy nem kívánja háborgatni a kisegzisztenciák magántulajdonát. Az állami tulajdonba került bérlakások bérét központilag erősen dotálták. Ily módon a bérelt lakás fekvése, nagysága és minősége elvileg teljesen függetlenné válhatott a családok jövedelmi viszonyaitól. Az már teljesen törvényszerű, hogy - mint Szelényi és Konrád annak idején kimutatták - a javak szűkössége közepette e juttatásokhoz szükségszerűen azok a rétegek jutottak hozzá nagyobb eséllyel, amelyek nagyobb befolyással bírtak az elosztás társadalmi folyamatára. Ezeket a rétegeket azonban a társadalom „fontosabb” tagjainak is tekinti, amit munkabérükben is igyekszik kifejezésre juttatni. Itt tehát a nemzeti jövedelem egy részének újraelosztásával van dolgunk, aminek következtében a magasabb státusú és jövedelmű rétegek jutnak nagyobb eséllyel lakáshoz. Ez a rendszer tehát a telekáraknak és a lakbéreknek a piaci kereslet-kínálat-ár mechanizmustól való elszakításán és a nemzeti jövedelem egy részének az állami lakások bére számottevő dotációján keresztül történő újraelosztásán alapult.7 Egyértelműen bizonyítottnak tekinthetők azok a társadalmi következmények, amelyekhez a beruházások produktív és improduktív kategóriákba sorolásának ideologikus tétele vezetett. E tétel alapján a fenntartási költségeiket sem fedező áron „folyósított”, ún. improduktív beruházások az állami költségvetés szempontjából rövidtávon csupán hozadék nélküli ráfordításnak, veszteségforrásnak tűntek. Ezért nem esetleges gazdaságpolitikai hiba, hanem Kelet-Eu- rópában általánosan és hosszú távon is kimutatható tendencia volt, hogy ezen beruházások üteme általában - így a lakásépítések üteme is - rendre elmaradt a minden kinyilatkoztatott gazdaságpolitikai szándék ellenére rendre elszaladó (és katasztrofálisan kevéssé hatékony) „termelő beruházásokhoz” képest, és az infrastrukturális beruházások hasonló gazdasági fejlettségű kapitalista országokban mért színvonalához viszonyítva is.8 Mindez természetesen már önmagában is a lakáspiacon meglévő társadalmi feszültségek állandósulását eredményezte. De az is bizonyítottnak tekinthető, hogy a hatósági lakáselosztás és a központilag erősen dotált lakbérek elsősorban nem a társadalmi hierarchia alján elhelyezkedő társadalmi csoportoknak kedveztek, hanem a magas státu6 Uo 7 SZELÉNYI 1972. 8 KORNAI 1980.; BAUER 1981.
