Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 5. (Budapest, 2010)
Városhálózat, városfejlesztés: városhálózat, városfejlesztési politika - Feitl István: A magyar városi "lobbi" : a hatókör és a befolyás változása a szocialista korszakban
170 Városhálózat, városfejlesztési politika káderezés. Az utolsó hullámra 1953 márciusától került volna sor, de ezt a nyári politikai fordulat leállította. A politikai tizedelések időszakában még így sem sikerült teljesen elejét venni az érdekérvényesítésnek, hiszen egy katonai szervezet is rászorul a beosztott tisztek kreativitására, nemhogy a lakossággal nap mint nap érintkező közigazgatási apparátus. Forrásunk van arról, hogy az 1950. évi közigazgatási átalakítás során városok tiltakoztak az ellen, hogy járások alá rendeljék őket, persze hiába.1 A városi érdekérvényesítés nyomorúságát a megye és a járás dominanciája megerősítette. Az új szabályozásban ilyen értelemben Budapest kivételével „szabad” város nem maradt. (Megyei tanácsok alá 24, a járásiak alá 29 került.) A harmadik tényező az volt, hogy a célokat nem településfejlesztési szempontok határozták meg, hanem a hadigazdálkodás, ezen belül az erőszakolt, túldimenzionált és a központi akaratnak szinte minden szempontból alávetett iparépítési mánia. Ezt tükrözte a fejlesztési osztályokba sorolás is.2 Összességében azt mondhatjuk, hogy nemcsak a városokat, megyéket, de az egész településigazgatást többé-kevésbé egységesen a fentről lefelé irányuló hierarchikus akaratérvényesítési folyamatok uralták, az alkuk csak igen kis mértékben, „fű alatt” érvényesülhettek, és ez így volt a feladatátruházási, feladatvisszavételi huzavonák esetében is. A centralizációs-decentralizációs „játékokban” ugyanis leginkább a különféle miniszteriális, vagy más központi szervek mondták ki az áment, és még a megyei szintű tanácsok is csak másod- hegedűsi szerephez jutottak. Jól érzékelteti ezt a helyzetet Preisich Gábor, amikor a tervezői és a fővárosi építési hatósági apparátusok helyzetét mutatja be egy tanulmányában. A jelentősebb beruházásokról felsőbb állami szervek döntöttek nemcsak Budapesten, de országszerte is, vagyis az Országos Tervhivatal és a minisztériumok (egymástól függetlenül az Építésügyi Minisztérium, Honvédelmi Minisztérium, Belügyminisztérium) vagy az olyan szervezetek, mint a MÁV és a szovjet tulajdonban lévő üzemek. Ezen belül az ipartelepítésről az Országos Tervhivatal az illetékes minisztériumokkal együtt határozott. A fővárosi általános rendezési tervet a BUVÁTI előkészítette, de azt sem a Rákosi-, sem a Nagy Imre-korszakban nem fogadták el. Jellemző, hogy a főváros Városrendezési Osztálya egyszerre volt alárendelve saját tanácsi Végrehajtó Bizottságának, az Építés- és Közmunkaügyi Minisztériumnak, valamint az 1953-ban megalakult Építésügyi Hivatalnak, az Építészeti Tanácsnak és a Város- és Községgazdálkodási Minisztériumnak. Ebben az esetben az az érdekes, hogy a Miniszterta1 Magyar Országos Levéltár (a továbbiakban MÓL) XIX-A-2-gg. (Minisztertanács Titkársága. Apró Antal miniszterelnök-helyettes iratai) 23. d. 2 HAJDÚ 2005. 172-182. p.
