Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 4. (Budapest, 2009)
Recenziók
Tóth Eszter Zsófia: „Puszi Kádár Jánosnak” 427 elemzi a szomszédsági kapcsolatok átalakulását a régi óbudai bérházak elbontása miatt a III. kerületi, illetve a kelenföldi lakótelepekre költöző családoknál. A következő négy fejezet tárgyalja a termelés és a társadalmi interakciók tereit: elsőként magát a gyárat, amely a pártállam számára sem egyszerűen munkahelyként, hanem a szocializáció alapvető terepeként tételeződött. A gyári identitással kapcsolatban a szerző arra a következtetésre jut, hogy az egykori alkalmazottak legalábbis részben magukévá tették a korabeli hivatalos beszédmód erre vonatkozó megállapításait: a hosszú munkaviszony elbeszéléseikben is fontos érték, a gyári kollektívát természetes közösségként írják le. A jó munkahely a személyes és a családi stratégiákat egyaránt meghatározta; nem egy munkáscsaládnál fordul elő, hogy több generáció, férj és feleség dolgozik ugyanabban az üzemben. Ugyanakkor a szocialista brigádmozgalom ideológiai céljaival még a kitüntetett brigád tagjai sem tudnak visszaemlékezésükben azonosulni. A könyv hatodik, tulajdonképpen kulcsfejezete a kitüntetés körülményeinek a különböző forrásokban feltáruló interpretációin keresztül ragadja meg a brigádtagok és a szocialista rezsim viszonyát. A visszaemlékezések felidézik a párt első titkárának már-már folklorisztikus alakját, akivel - a brigádvezető közéleti agilitásának köszönhetően - személyesen is alkalmuk volt megismerkedni. A tartós fogyasztási cikkek identitásképző jelentőségének elemzését követően kerül sor a szereplők politikai aktivitásának vizsgálatára: a párttagok belépésének motívumai mellett a gyári alapszervezet anyagaiból a rekrutáció jól bejáratott gyakorlatára és az elutasítás, a kirekesztés mechanizmusaira is fény derül. A fegyelmi ügyek pedig arra világítanak rá, hogy a párttagok maguk sem tudtak vagy akartak minden tekintetben megfelelni a szocialista erkölcsiség velük szemben támasztott elvárásainak, de a belépni szándékozókon ugyanakkor ezeket a normákat mégis számon kérték. A zárófejezetek a migránsokra ható akkulturációs hatással foglakoznak. A szerző azt vizsgálja, gyakorolták-e vallásukat az egykori párttagok, de a spirituális jelenségekkel (babo- naság, túlvilág) kapcsolatban is felveti a kérdést, hogy mai vélekedéseiket a gyerekkorban elsajátított hagyomány vagy inkább a tömegkultúra határozza meg. Végül a nemi identitáshoz kapcsolódó (ön)reprezentációkat az elsődleges szocializáció során elsajátított, illetve a fővárosban tapasztalt minták alapján veszi szemügyre. Ezen a ponton azonban a szándékoltan mozaikszerűen szerkesztett szöveg a kutatás összegzése nélkül ér véget. A konklúzió levonásának elmulasztása persze posztmodern alkotói gesztusnak is tekinthető. Ám így beváltatlanul marad a bevezetésben tett ígéret, miszerint a „brigádtagok történetein keresztül érthetőbbé válnak azok a társadalmi folyamatok, amelyek egy része a politikatörténeti vagy a makrotársadalmi folyamatokat szem előtt tartó társadalom- történeti írásokból kevésbé érthetők meg”, de „amelyek fontos részei lehetnek a korszakról szóló történeti diskurzusnak.” (10. p.) A bevett je lenkor-történeti narratívák módosítására vonatkozó javaslat hiánya gondolkodóba is ejti az egyszeri recenzenst, vajon mennyiben igazodik a könyv az alcímben feltüntetett mikrotörténeti megközelítéshez. A szerző elbeszélői stílusa egyébként nem nélkülözi a mikrotörténészekre igencsak jellemző emancipatorikus attitűdöt, amellyel a „kádári kisemberekről” alkotott, a közbeszédben vagy éppen az értelmiségi-szakmai diskurzusban előforduló, meglehetősen közhelyes, a munkások passzivitását és fogyasztásközpontúságát előtérbe helyező ábrázolásait kívánja meghaladni, mivel maga is a brigádtagok személyes életvezetési kompetenciáira és saját szubjektivitásuk megjelenítésére helyezi a hangsúlyt. Az már azonban elgondolkodtató, hogy a kötetben gazdagon sorjázó, az oral history és a 20. századi német társadalomtörténet kulcsszövegeit citáló hivatkozások mellett csak elvétve találunk a mikrotörténeti paradigmára vonatkozó megjegyzéseket, s azok is jobbára az irányzat hazai recepciójára szorítkoznak. Természetesen érthető, sőt, kifejezetten hasznos, hogy a szerző az NDK hétköznapjainak tapasztalatát feltáró kutatásokból (Alltags- und
