Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 4. (Budapest, 2009)
Recenziók
406 Recenziók le aspektusból, hogy a városok miként gazdálkodtak a rendelkezésükre álló javak és erőforrások összességével, mennyire eredményezett ez fenntartható fejlődést. A kötet két nyitó tanulmánya a 19. század végi és 20. század elejei iparosodással és városnövekedéssel összefüggésben vizsgálja a modem nagyváros és vidéke közötti anyagcsere-folyamatokat. Eredményeik szerint a 19. század derekáig a városok sokszorosára növekvő erőforrás-igénye és hulladékanyag-kibocsátása nem vezetett város és környezet közötti egyensúly vészes megbomlásához, sőt komplex ökológiai csererendszerük még sokrétűbbé vált. Sabine Barles a korabeli Párizsban követi nyomon a szerves anyagok körforgását a városban folyó termelés, fogvasztás, valamint a környéken zajló agrártermelés között, s kimutatja, hogy a város gazdasága hosszú ideig növekvő mértékben épült a hulladékanyagok újrahasznosítására. Felvirágzott a rongykereskedelem, sokoldalúan értékesítették a csontot és egyéb állati eredetű anyagokat, az utcai szemét és a szennyvíz szervesanyag-tartalma a városkörnyéki földeket tette termékenyebbé. A technológiák változása, az olcsóbb helyettesítő anyagok elterjedése, a kezelést igénylő hulladék mennyiségének ugrásszerű emelkedése csak később, a 19. század utolsó harmadában vezetett el a biogeokémai körforgás megszakadásához, és ekkor kezdték el a városi termelés és fogyasztás hulladékanyagait értéktelen „szemétnek” tekinteni, amitől meg kell szabadulni, ráterhelve azt a környékre. Joel A. Tarrés Clay McShane azt vizsgálják, hogy az USA 19. századi városaiban a hatalmas lóállomány takarmányellátásának szükséglete, másik oldalon pedig a lótrágya mezőgazda- sági felhasználása a környéken, milyen kiterjedt város-vidék anyagcsere-kapcsolatokat indukált. A 19. század utolsó harmadában a széna- és zabtermelés produktivitásának növekedése, a szállítás korszerűsítése és a szénakereskedelem professzionalizálódása elősegítették a városi „üzemanyagárak” csökkentését. A ló kiszorulása a városi közlekedésből és szállításból a 20. század első felében komoly mértékben befolyásolta a mezőgazdaság termelési szerkezetének átalakulását. A városfejlődés környezeti fenntarthatóságának egyik legsúlyosabb kérdése a területhasználatjellege. A tanulmányok következő csoportja olyan konfliktusokkal foglalkozik, amelyek a rendelkezésre álló tér különböző területhasználati módok közötti megosztásával foglalkoznak. Michele Dagenais úgy elemzi a montreali régió szuburbanizációját a 19. század első felében, mint a természeti környezettel szemben eltérő attitűdökkel és elvárásokkal bíró csoportok konfliktusát. Helen Meller nagyívű (nyugat-) európai léptékű áttekintést ad arról, hogy az elmúlt másfél évszázadban a városi lakosság zöldterületi környezet iránti vágya miképpen befolyásolta a városok növekedését, a városszerkezet, az épített környezet átalakulását - mintegy „alulról”, a „felülről” jövő várostervezéstől függetlenül, vagy éppen annak ellenében. Dagenais és Meller tanulmánya egyaránt jó példa a kömyezettörténet szempontjainak összekapcsolására a kultúr- és mentalitástörténettel. Gabriella Corona azt a kérdést teszi fel, hogy Nápoly, amely a 20. század elején irigyelt város volt természeti javainak és szépségeinek bősége miatt, milyen tényezők hatására vált a század végére olyan hellyé, amely kirívóan koncentrálja a környezeti kockázatokat és károkat, a fenn nem tartható fejlődés kiáltó példájaként. A szerző a magyarázatot elsősorban abban a helyi hatalmi szerkezetben találja meg, ami a város túlépítését és túlsürítését okozó beruházói érdekek érvényesülése elé nem gördített akadályt. Genevieve Massard-Guilbaud két franciaországi esettanulmányon keresztül a területhasználati konfliktusok egy újabb típusátjárja körül: a nagyipar küzdelmét a számára legkedvezőbb területekért, s eredményes érdekérvényesítésük hosszú távú környezeti következményeit. A két utóbbi tanulmány mindenekelőtt arra világít rá, hogy a városi tájat és az azt meghatározó területhasználati rendszert nem lehet pusz-