Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 4. (Budapest, 2009)
Műhely - Mészáros Borbála: Magyar Erzsébet: "Társalkodási kertek, promenádok, mulató- és népkertek". A Habsburg monarchia közparkjai: magánkertek és városi parkok Buda-Pest társas életében 1870–1918, kitekintéssel Bécsre, Prágára és Zágrábra
362 Műhely nyilvános vagy nem parkosított (pl. városkörnyéki kirándulóhelyek) városi zöld terekkel. A kutatás fö vonalát a hazai kultúrtörténetben kedvelt „társas élet” fogalma adja, amellyel a parkok kisebb-nagyobb közösségek vagy akár az egyén életében betöltött jelentőségére és az „emlékezet helyévé” válására kérdez rá. A bevezetést az európai közparkok 20. század elejéig terjedő történetének vázolása követi. A főleg a 18-19. századra koncentráló áttekintés elsősorban az urbánus életminta kialakításában élenjáró London és Párizs parktörténetével, a parkok esztéti- zálásában szerepet játszó kertművészeti eszmékkel foglalkozik, azonban a városi zöldterületek változó fogalmának és megnevezéseinek (pl. „greens”, „commons”, „cours”, „boulevard”) eredetét vizsgálva a 16-17. századi előzményekhez is visszanyúl. A 19. század elejéig döntő többségben (uralkodói és nemesi) magánkezdeményezéssel létrehozott parkok nyíltak meg a városlakók előtt. Az általuk közvetített kulturális minta a század utolsó harmadára a városi közparkok iránti igény általános elterjedéséhez vezetett. A szerző a létrehozásukban szerepet játszó különböző motivációk megvilágítására törekszik, így a tulajdonlás (tulajdonos vagy bérlő hatása a használatra), a reprezentáció (politikai, nemzeti, városi reprezentáció), a társas élet élénkítésének szempontjaira, illetve az esztétikai, higiéniai, szociális vagy éppen gazdasági mozgatórugók elemzésére is sor kerül. A létrehozás, megnyitás, működtetés vizsgálatával szoros kapcsolatban tanulmányozza a szerző a zöldterületek használati szokásait, a társadalmi szeparáció és együttélés formáit, valamint a terek szimbolikáját meghatározó rendezvényeket (pl. kiállítások) és építményeket (pl. pavilonok és szobrok). A munka fő részét képező, budapesti parkokról szóló fejezetet két kitekintés keretezi. Az első Budapest és más városok számára is mintaadó és egyben rivális Bécs főbb parkjainak történetét és használatát mutatja be. Kiemelt figyelmet szentel a Ringstrasse környékének és a városi társas élet meghatározó színterének, a Práternek, valamint az itt rendezett ünnepeknek (pl. uralkodói jubileumok, „Praterfahrt”, „Blumenkorso”) és kiállításoknak (pl. az 1873-as világkiállítás). A második kitekintés Prága és Zágráb városi parkjainak történetével, a kialakításukban zászlóvivő személyiségekkel (a Chotek fővárgrófok), a használat és a közönség összetételének (pl. a prágai németek és csehek elkülönülése) kérdéseivel foglalkozik. Prágában a zöldterületek a szerző szerint erősen specializálódtak. A szakosodás megfigyelhető mind a látogatóközönség, mind a rendezvények, valamint a használat idejének tekintetében. A 19. század végi nagyszabású kiállításoknak elsősorban az egykori királyi vadaspark, a Stromovka (Baumgarten) adott otthont. A Moldva kis szigetei közül legkedveltebb Zsófia sziget a felsőbb rétegeknek nyújtott változatos szórakozást, a Lövészés Allathajszák-szigete (Schützeninsel ill. Hetzinsel) pedig inkább az alsóbb társadalmi csoportok kikapcsolódását szolgálta a nyári időszakban. Zágráb esetében két nagyobb zöldterületre koncentrál a disszertáció: a 18. századi, püspöki létrehozású Miksa-parkra (Maximir) és a 19. század legvégén megvalósult ún. „Zöld patkóra”, amely a hozzá kapcsolódó épületekkel, intézményekkel és rendezvényekkel a városfejlődés és -identitás meghatározó elemévé vált.
