Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 4. (Budapest, 2009)
Műhely - Mészáros Borbála: Magyar Erzsébet: "Társalkodási kertek, promenádok, mulató- és népkertek". A Habsburg monarchia közparkjai: magánkertek és városi parkok Buda-Pest társas életében 1870–1918, kitekintéssel Bécsre, Prágára és Zágrábra
Magyar Erzsébet: Társalkodási kertek, promenádok, mulató- és népkertek... 363 A kutatás fő terepének tekintett budapesti parkokat a szerző három nagyobb alfe- jezetben közelíti meg: az első 1870 előtti történetüket; a második a városi zöldterület-politika és a parkok városszerkezetbeli szerepét; végül a harmadik a parkokat mint a társas élet tereit vizsgálja. Az elemzésbe bevont mintegy tizenöt zöldterület közül nagyobb hangsúllyal foglalkozik három igen különböző eredetű és történetü parkkal: az Orczy- majd Ludovika-kerttel, a Városligettel és a Margit-szigettel. A Ludovika-kert- század végi lezárása miatt - elsősorban a disszertáció korszakát megelőzően tölt be fontos, mintaadó szerepet a város zöldterület-rendszerében, míg a Városliget fejlesztése az 1870-ben létrehívott Közmunkák Tanácsának egyik meghatározó célpontja volt. A Margitsziget szintén a század utolsó harmadában, József főherceg megbízásai révén vált népszerű szabadidős térré. A fővárosi parkokat mint a társas élet színtereit hét részben ismerhetjük meg. Elsőként a használat ideje és alkalmai, majd a parkhasználat szabályozása, felügyelete, a szegregáció kérdései kerülnek a figyelem középpontjába. A harmadik alfejezet a zöld terek használatához kapcsolódó „viselkedési kódexet”, az ezt követő pedig a használati formákat, funkciókat (séta, sport, kúra stb.) vizsgálja meg. Külön részt szentel a szerző a parkok tárgyi emlékeinek, és végül a használók számának, társadalmi összetételének, valamint a parkokhoz szorosan kapcsolódó kluboknak, egyesületeknek. Végül, a disszertáció utolsó, szintetizáló fejezetei két szempont szerint összegzik a négy város elemzésének tanulságait. Az első a parkok egyetemes, birodalmi, nemzeti és más közösségi szimbolikus tartalmaira mutat rá, de külön alfejezet szól e zöld területek személyes életutakban létrejövő jelentéséről is. A második pedig visszatér a disszertáció kiinduló kérdéséhez, s így a vizsgált parkoknak mint az emlékezet helyeinek vizsgálatával zárja a munkát. A 19. század végére a városi parkok zöldterületi funkciója és jelentése sok esetben háttérbe szorult mind intenzívebb kiépülésük következtében, és sokkal inkább előtérbe kerültek a természeti környezethez szorosan nem kapcsolódó rendezvények, létesítmények (pl. vurstlik, színházak, kiállítások, szobrok) és az azokhoz kapcsolódó jelentések. így a park mint a városon belül létrehozott és esztétizált természet fogalmára rárakódtak a különböző közösségi, nemzeti, birodalmi reprezentáció szimbólumai is. Mindemellett az életrajzi vonatkozású szövegek, korabeli naplók vizsgálata arról tanúskodik, hogy a városi zöldterületek értelmezésének létezik egy olyan személyes síkja is, amely az egyén sorsának, vágyainak, elhivatottságának vagy nosztalgiájának tükröződéseit is látni véli. „A parkok, az emlékezet más helyeihez hasonlóan olyan önazonosítási pontok, identitásképző- és hordozó terek, amelyekben megtestesült emlékezet vizsgálata által az egyéni, társadalmi, városi, nemzeti identitás alakulása is nyomon követhető.” Mészáros Borbála
