Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 4. (Budapest, 2009)
Műhely - Cserpes Tünde: Bonomo, Bruno. Home and social identities: middle-class Rome, c. 1945–1973
Bonomo, Bruno: Home and Social Identities: Middle-class Rome 359 teket, ahol a tehetősebb réteg a belvárosban, míg a köznép a peremterületeken él. Anna Maria Birindelli komplexebb felosztása elsősorban foglalkozás-szerkezetbeli jellemzők mentén hét csoportot különböztet meg, de a legmagasabb foglalkozási csoportba tartozó rétegek e modell szerint is a régóta lakott, középső területeken összpontosulnak. Seronde Babonaux más változók mentén leírt középosztálya Róma középső, északi és déli kerületeit ovális alakban uralja, ahol általában nagy kiterjedésű zöld területek, kiskereskedők boltjai és gondozott közösségi terek sorakoznak. A kutató által bemutatott kerületek mellett a vizsgált húsz évben a középosztálybeli karakter azonban más területekre is kiterjedt. A három tipikusnak tekintett és elemzett kerület közül a 20. század első évtizedeiben kiépített Parioli arisztokrata jellemzőkkel bír, az 50-es években Róma leggazdagabb kerületének tartották. A terület elsősorban a magas rangú adminisztratív személyzet otthona, de neves arisztokrata családok leszármazottai éppúgy éltek itt (a középosztály tagjai számára vágyakozás tárgyát képező életet), mint híres külföldi színészek, például Audrey Hepburn, hogy csak a leghíresebbet említsük. A szerző Enrico Vanzina forgatókönyvíró személyes jellegű dokumentumait felhasználva megmutatja, hogy a „pariolino” csoportba tartozni nemcsak a lakóhely közösségét jelentette: külön társadalmi típus formálódásának vagyunk itt tanúi, amelynek tagjaira gyakran a sznob, jómódú és politikailag konzervatív címkéket ragasztották. A fasizmus évei alatt jött létre az EUR kerület. Az építkezés ugyan a világháború után abbamaradt, de az ötvenes évektől ismét elkezdődtek a munkálatok, a modernizáció, így pl. az 1960-as római olimpia helyszínei közül több sportlétesítményt is itt húztak fel. A kerület Róma modern részeként volt közismert. Casalpalocco hatalmas külvárosi kerület, amelyet az 1960-as években kezdtek el kialakítani, és a város történetében abszolút újdonságnak számított. Egyrészt a kerület egy magáncég precíz tervei alapján épült meg, másrészt széles utcáival, bevásárlóközpontjaival és kertes családi házaival erősen az amerikai kisvárosi életérzésre emlékeztetett. A kerület tipikus lakója a kocsival rendelkező fiatal, gyermekes pár, akiknek fontos a nyugodt környezet és a szabadidős tevékenységek. A belvárostól alapjaiban különböző környezet kialakítása sikeresnek mondható, a kerület megtalálta a kínált életstílus iránt fogékony családokat. A személyes légkör jeleként említi a szerző a papucsban utcára kilépő lakókat. Bonomo észreveszi, hogy ebben a közegben a közösségi terek kihasználtsága megváltozik: míg a Parioliban lakó középosztálybeli gyermek fenyítést kap szüleitől, ha az utcára megy játszani, - hiszen ez az alsóbb társadalmi osztályokra jellemző -, a közösségi terek használata ebben a kerületben mindinkább a középosztálybeliek életének részévé válik. A középosztály rétegei hat különböző típusba sorolható lakásban éltek, s míg az apartman és a családi ház csak keveseknek jutott osztályrészül, a három legelterjedtebb lakástípus (intensivo, palazzina és a villino) jelentős számú családnak adott otthont, akik számára ez jelentette a középosztályhoz tartozást. E lakások közös jellemzője, hogy kicsik voltak, általában két szobából, konyhából és fürdőből álltak. A lakásokhoz újabban tartozott már padlás (attico) is, amelyet a kortársak szintén a középosz
