Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 4. (Budapest, 2009)
Térhasználat, térszemlélet - Ispán Ágota Lídia: Városi tér és városimázs Leninvárosban
Ispán Ágota Lídia: Városi tér és városimázs Leninvárosban 303 ABC-árúház [!] környékét és megszünteti a gyalogjárón, a parkban az italozást.”40 A mozgalom 1976-ban érte el legnagyobb sikerét, amikor Borsod megye városai közül - az éveken át nyertes Kazincbarcika helyett - Leninváros kapta meg a „Tiszta, virágos város” mozgalom vándordíját. A korszakban többször nem is sikerült megszereznie ezt a címet a városnak, mert az ezt követő években - a korábbiakhoz hasonlóan - már Kazincbarcikáé lett a dicsőség. A városok a mozgalomban való részvétellel nem csupán díjat nyertek el, hanem egy jól hangzó, városimázst erősítő szlogent is magukénak tudhattak. A szocialista városokkal kapcsolatban leggyakrabban felemlegetett negatívum az egyéni karakter, a sajátos vonások hiánya. S valóban, a lakótelep-jellegből, a panelházak egyformaságából eredő monoton városképpel valamennyi szocialista városnak meg kellett küzdenie, miközben a sivár városkép élénkítését célzó lépéseik igen hasonlóak voltak. A Borsodi Vegyész hasábjain egyfajta kimondatlan versengés zajlott - az újság szóhasználatát idézve - a megye első és második szocialista városa, Kazincbarcika és Leninváros között. Kazincbarcika már 1974-ben az „Iskolaváros”, „A parkok városa”, „A szobrok városa”, „Tiszta, virágos város” címekkel büszkélkedhetett az újságok hasábjain. Leninváros „állandó” jelzőként csupán a „Fiatalok városa” és „A jövő városa” címet mondhatta magáénak, amely a TIFO megépítése után „A petrolkémia városa” címmel bővült. Leninváros Kazincbarcikához hasonlóan virágos parkjaival, a városban elhelyezett számtalan szobrával próbált kitűnni, s bár az elért eredményekről rendszeresen közöltek beszámolókat, a szlogenek megszerzésében az utóbbi város mindig előrébb járt egy lépéssel. A város hosszú távon nem csak a díjat, hanem a tisztaságért vívott küzdelmet is elveszítette. Az 1980-as évektől visszatérő rendszerességgel számoltak be az újságcikkek a megrongált játszóterekről, parkokról, a mindenfelé szétdobált szemétről. „Üres tejeszacskó, tojásosdoboz repül valamelyik emeleti ablakból; hullámpapírt, csokoládépapírt, fóliadarabkákat, üres cigarettásdobozokat kerget maga előtt lakótelepeinken a feltámadó szél. Derékba tört facsemeték, mesterien összegyűrt szeméttároló edények szegélyezik városaink útjait, tereit, parkjait. Ugye ismerős a kép. Nap mint nap találkozunk ezzel a látvánnyal.”41 A rendszerváltás idején az egykor a város látványosságaként bemutatott művelődési ház melletti kultúrparkot immár gyomos, elhanyagolt, szemetes területként, a dísztavat a város szégyenfoltjaként ábrázolták. A város „háztájiai” A konyhakertek, veteményeskertek megjelenése már a város létrejöttekor megfigyelhető volt az üres, építésre (ideiglenesen) be nem fogott területeken. Például a nyolc40 Tiszta, virágos Leninvárosért mozgalom programja. Leninvárosi Városi Tanács Híradója, 1974. szeptember, 1. sz., 70. p. 41 Egy akció margójára. Borsodi Vegyész, 1980. február 28. 3. p.
