Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 4. (Budapest, 2009)
Térhasználat, térszemlélet - Nagy Ágnes: A lakásügy: magánügy és közügy határa a népi demokrácia kezdetén
260 Tanulmányok időszakban egy budapesti lakás felett „a köz” rendelkezik: elveszíti fizikai határait, s a köz számára átjárhatóvá válik. A hatósági lakáskiutalás rendszere A hatósági lakáskiutalás rendszerében a lakóterületet az „indokolt lakásszükséglet” fogalmára alapozott igényjogosultság elve alapján a közt megtestesítő hatóság, a lakáshivatal osztotta el. Jóllehet a bérházak, s ennek folytán a lakások tekintélyes része 1952-ig még magántulajdonban volt,9 maga a lakás azonban - egyrészt maga a lakótér avagy lakóterület, másrészt a cselekvés, a valahol való lakás gyakorlata - már a köz ellenőrzése alá került. A budapesti lakásbérlés mint társadalmi gyakorlat gyökeres átalakulásának magját ez a változás képezte: a háztulajdonos és a bérlő magánjogi szerződéses kapcsolatát egy olyan viszony váltotta fel, amely a bérlőt állampolgárként a közhöz fűzte. Az egyénnek igényjogosultságát a köz, vagyis az azt megtestesítő lakáshivatal előtt kellett bizonyítania. A lakásbérlés áthelyeződése a magánszférából a köz szférájába ugyanakkor egy másik következménnyel is járt. Ahogy a lakásbérlés az egyén magánügyéből az egyén és a köz viszonyát érintő ügy szintjére került át, úgy az egyén lakással kapcsolatos magatartása is - az immár „lakásügyiéként meghatározó- dó viselkedése - a közhöz való viszonyulásként értelmeződött, és a köz megítélése, ellenőrzése alá került. Az „indokolt lakásszükséglet” fogalmára alapozott igényjogo- sultság-konstrukció révén a lakással kapcsolatos magatartás normaszerű elvárások és szankcionálás tárgya lett. A hatósági lakáskiutalási rendszer elméletben lehetséges totalitásához képest azonban a jogi és intézményi struktúra egy ettől eltérő működési módot hívott életre. A magántérnek számító lakótér köz általi ellenőrzése ugyanis nem közvetlenül a hatóság révén valósult meg, hanem maguknak az állampolgároknak egymást ellenőrző gyakorlatában. Hatósági lakásnyilvántartás - azaz a lakásonkénti ki- és beköltözéseket folyamatosan nyomon követő és regisztráló ún. lakáskataszter - hiányában a lakáskiutalás aktív állampolgári közreműködésre épült: igénylést csak konkrétan megjelölt lakásra lehetett beadni, vagyis az igénybe vehető lakást az igénylőnek kellett felkutatnia önmaga számára. A rendszer működése ezen a ponton fordult meg: a hivatali nyilvántartás hiánya és az állampolgári kezdeményezésre támaszkodás alapvető következménnyel járt a lakásügyi konfliktusok létrejöttét tekintve. Mivel a lakások hatósági nyilvántartásba vétele elmaradt, és így a kiutalt lakás nem egy adminisztratív módon nyilvántartott készletből származott, hanem a jogérvényesítés elvi lehetőségeivel ren9 Bár a bérházak államosítására csak az 1952. évi 4. törvényerejű rendelet kiadásával került sor, a társadalombiztosító intézetek, vállalati nyugdíjpénztárak, államosított bankok és más államosított vállalatok tulajdonában álló bérházak már 1948 szeptemberétől a Közületi Ingatlankezelő Központ (KIK) kezelésébe kerültek, amely a tulajdonosi jogokat az elidegenítés és a megterhelés kivételével gyakorolta. (Lásd a 9390/1948. Korm. számú rendeletet a Közületi Ingatlankezelő Központ szervezése tárgyában. In: 1948. év hatályos jogszabályai. Budapest, 1949. Grill Károly. 208-211. p.)
