Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 4. (Budapest, 2009)
Térhasználat, térszemlélet - Magyar Erzsébet: Budapest parkjai és közönségük, 1870–1918
Magyar Erzsébet: Budapest parkjai és közönségük (1870-1918) 237 móló is tanúskodik.17 Negyedikként két öregúr telepedett a padra, akik a közeli fűszer- kereskedésben vásárolt ásványvíz elfogyasztása után itt „várják a hatást”. Ekkorra azonban a „sétatér egészen megnépesült már, a környék apró népe dadáik és bonne- jaik kíséretében most tartja rendes délelőtti sétáját. Az utak apró kavicsaiból erős várak építtetnek és döntetnek romba kockás labdagolyókkal. Ártatlan gyermekek játékának zsongó-bongó lármája tölti be a kertet.”18 Ezt követően egy szerelmespár, majd hatodikként három facér szobalány és néhány vedlett eleganciájú, szolgálat nélküli urasági inas foglalja el a padot. „Dévaj lármát” csapnak, ráérősek, sokáig maradnak. Amikor a nap már magasan jár, a közönség is meggyérül. Majd késő este még egy kisdiák tanulgatja leckéjét. Végül „A rokkant magyar szabadsághős becsukja a Múzeum-kert rostélyos kapuját 19 Nemcsak újságírók és képviselők keresték fel előszeretettel a Múzeum-kertet, hanem, amint a fenti példa is mutatja, valóságos gyermeksereg is. Egy 1884-es leírás ilyen képet fest a kertről: „(...) mikor tavasz jöttén első rügye fakad az orgonabokornak, benépesül a Múzeum udvara is, melynek épp úgy megvan a maga rendes társasága, mint a Széchenyi térnek, vagy a József téri szerény sétahelynek. Míg a Széchenyi téren aszkóros, fonnyadt ábrázatú, fénytelen szemű betegek ülnek hallgató kesergés közt a Buchwald-féle padokon, addig a Múzeumkertben (mégis csak jobban esik, ha kertnek nevezem) hangos vidámsággal üde arcú gyermeksereg üt lármás tanyát. (...) A Múzeum hatalmas épülete mögött, ahova melegebben tűz délfelé a tavaszi napsugár, odagyűl a játszó sereg. (...) A kert fala mentén hosszú pádon ülnek a bonne-ok. Sebesen motollálják ujjaik közt a kötőtűt, de még sebesebben pergetik a nyelvűket, hazai genfi dialektus mellett társalogva egymással, miközben gondosan vigyáznak, hogy kár ne essék az apróságban.”20 A Múzeum-kertben tehát napszaktól függően a fővárosi, mindenekelőtt a pesti lakosság széles köre jelenik meg, de a környék mágnásnegyedében élő gyermekektől eltekintve csak a középosztálytól lefelé. Az Erzsébet térről ( 1858-tól ezen a néven) - amely eredetileg temető, majd vásártér volt - a 1880-as, 90-es évek elegáns, szépen gondozott sétahelyéről 1871-ben Hevesi Lajos még meglehetősen kedvezőtlen képet fest: „De a gesztenyefák alatt dadákon s az ezekhez tartozó csecsemőkön és ... káplárokon kívül nem igen sétál senki. Csak a Kétszerecsen utca, Könyök utca stb. küldik még oda pénteken este és szombaton délután női képviselőiket, kik, rendesen öten-hatan egy sorban a legvirítóbban 17 „A Széchenyi sétány ellentéte a Múzeumkert. Amaz hajlott korú, ez fiatal. Amaz napról napra silányul, míg ez gyarapszik. Amabba henyélni járnak, ide dolgozni. Csakugyan dolgozni! A gimnáziumok és az egyetem fiatalsága a reggeli órákban szívesen tanulgat e kert bokrosabb helyein.” HEVESI LAJOS: Kóborlások a főváros sétányain. Fővárosi tárcalevél. Pest, július 22. Magyarország és a Nagyvilág, 1871. 422. p. 18 A Múzeumkert 1883. Fővárosi Lapok, 1883. (június 14.) 888. p. 19 Uo. 889. p. 20 SZATMÁRI mór: A Múzeumkertben (Mikor nem esik). Fővárosi Lapok, 1884. 650. p.
