Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 3. (Budapest, 2008)
RECENZIÓK - N. Kovács Tímea - Böhm Gábor - Mester Tibor (szerk.): Terek és szövegek Ismerteti: ISPÁN ÁGOTA
reprezentatív helyek és a veszélyesebb utcák és terek (általában a korábbi munkásnegyedek és nyomornegyedek) megkülönböztetését, amelynek hátterében pedig különböző ideológiai megfontolások - például a rendőrség köztéri és félnyilvános helyeken történő ellenőrzéseinek legitimálása, a szegénység vagy a hedonista életvitel elleni harc - álltak. Az etnográfus Fejős Zoltán a nyilvános városszövegeket - a műfaját tekintve rendkívül változatos anyag közege az írott és az elektronikus sajtó, valamint a nyilvánosság olyan más fórumai, mint egy vitaülés, egy lakossági fórum, egy tiltakozó akció vagy egy, az ínyenceknek szóló várostörténeti útirajz stb. - használja forrásként a városi képzeletvilág megragadására. E felsorolásba nyilvánvalóan beleillik/beleillene a tévé is, amely a városszövegek karakterét nem feltétlenül módosítja, de hatását tekintve talán meghatározóbb. A nyilvános városszövegek áteresztő közegként működnek, egyfelől felülről" befogadják a „nagy koncepciókat", másfelől narratív mintákat szolgáltatnak „lefelé". Funkciójuk, hogy ,,megteremtik és karbantartják a kollektív városképeket", s így vizsgálatukkal feliáruinak a városi létről alkotott mai képzeteink. Budapestet illetően Fejős alapvetően két narratívat különböztet meg: az egyik a város múltja kapcsán kialakított örökségnarratíva (illetve a rendszerváltás óta erőteljesebb változásnarratíva), a másik beszédmód pedig a város egyéniségét, jellemvonásait igyekszik megragadni. A harmadik blokk Az elbeszélt város címet kapta, az itt szereplő írások a vizuális és írott szövegek - fényképek, irodalmi szövegek, filmek - által reprezentált városi kultúrát és teret tekintik elemzésük tárgyának. A kollektív városkép helyett itt az alkotó személyiségre, az egyéni látásmódra helyeződik a hangsúly. Gyáni Gábor A reprezentatív város - a reprezentált város című nyitó tanulmánya a 19. század végének és a két világháború közötti időszak fotográfiáinak elemzésével a fényképészek eltérő városreprezentációjára és a nagyváros fogalmi megragadásának egymást váltó alternatíváira mutat rá. A 19. század végi Budapest-képek fókuszpontjában az egyedi épület, a zavartalan, elnéptelenedett köztér áll, mivel a várost ekkor még döntően valamiféle műalkotásként fogták fel, hozzátehetjük a táj- és városképfestészethez hasonlóan. Mindez nem is oly meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy a 19. század fényképeszei között nagyon sok festő akadt, akik nemegyszer párhuzamosan űzték a két szakmát. A két háború közt a kusza városi tömeg és a mindent átható, uraló mozgás került a képi megjelenítés középpontjába, ugyanis ekkor a városreperezentáció fő rendszerező elvévé a nagyváros mint valamiféle dzsungel képzete került. A képi reprezentáció változása „a város magasztalásától" a „város kárhoztatásán" át a „város semmibevételéig" tartó metamorfózis útját tanúsítja. A kommunikációkutató Somlyódy Nóra írása két eltérő szemléletű - egy kószáló és egy tervező, kutató típusú - fényképész, Benkő Imre és Féner Tamás a hetvenes évektől napjainkig tartó időszakot felölelő Budapest-albumának elemzésével mutatja be, milyen módszerekkel jön létre a városkép (egy szerethető, élhető nagyváros az egyik oldalról, a rendszerváltás idején mindinkább élhetetlenné váló város a másikról), illetve miképpen jelenik meg az idő múlása az egyedi képek sorozatában. A filmesztéta Gelencsér Gábor tanulmányában a némafilmek korszakától kezdve a város és film, téma és eszköz egymásra találását tekinti át különböző stílusirányzatok szerint. A modem nagyváros létrejötte egybeesett a film születésével, az alkotók a városban megtestesülő mozgást, az állandó változás élményét próbálták megragadni, s ehhez a mozgóképjelentette a * SZTLÁGYI GÁBOR: A fotóművészet története. Budapest, Képzőművészeti Alap Kiadóvállalat, 1982. 121-156. p.
