Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 3. (Budapest, 2008)

III. VÁROSI VEZETŐ RÉTEG - A GAZDASÁGI ELIT - Kaposi Zoltán: A gazdasági elit Kanizsán a 18. század második felében

telekkel, a település határában szántókkal, rétekkel, külső kertekkel és szőlővel rendelkeztek, s akik elsődlegesen mezőgazdasági tevékenységből tartották fenn magukat. A különböző céllal készült összeírások megnevezései szerint az abszolút többséget egyértelműen ez a gazdatársadalom adta a városban. A gazdák nem szólhattak bele a város irányításába, komolyabb tisztségekhez nem juthattak, s vélhetően alacsonyabb jövedelmekkel rendelkeztek. A másik nagy csoportot a polgárok adták, akik a városlakók mintegy 25-30%-át tették ki. A polgárság kiváltságos állapotot jelentett. A polgárjoggal rendelkezők irányíthatták a várost, ők hozták a városi jogszabályokat, általában magas jövedelmekkel rendelkeztek, foglalkozásukat tekintve pedig döntően iparosok és kereskedők voltak. A polgárjog megszerzése hasonlóan történt, mint az ország sok más városában, de a kívülről érkező iparosok és kereskedők gyakorlatilag azonnal megkaphatták polgárlevelüket; a hazaiak esetében talán egy kicsit lassabb volt az eljárás.

11 Az uradalmat illetően a város lakosságának megítélése más szempontok alapján történt. Mivel a gróf (később már hercegi címet szerzett) Batthyányak sokáig úgy tekintettek a mezővárosra, mint úrbéri kötelék alá tartozó településre, a földesúr szempontjából a városban többnyire jobbágyok, zsellérek és hazátlan zsellérek éltek. Az uradalom az 1750-es évek elejétől kezdve megpróbálta a lakosság ellenállását megtörve gyakorlatilag úrbér alá vetni a városi társadalmat. Az ilyen kísérleteknek több jele is volt. Az 1750-es évek elején újraszabályozták a lakosság földhasználatát, s olyan szerződést erőltettek rá a városra, amely egyértelművé tette, hogy itt alávetett népesség él.

12 Új adórendszert vezettek be, amely alapvető tehernövekedést jelentett a városlakók számára. A megelőző fél évszázadban a kanizsaiak nem szoktak hozzá, hogy úriszéket tartsanak fölöttük, így a földesúr kísérletei hosszú távon nem járhattak sikerrel. Egyrészt a külföldről érkezők korábban komoly társadalmi szabadságjogokhoz szoktak hozzá, amit nehezen lehetett összeegyeztetni az úrbéri szerződéssel, márpedig ez a társadalmi réteg a földesúr számára komoly adótényezőt jelentett. Másrészt a város lakossága igazi „nyakas kanizsai" volt, azaz a város közössége nem hagyta magát, s növekvő anyagi erejét kihasználva próbált szabadulni a földesúri alávetettségből. Ennek során állandóan panaszt emeltek az uralkodónál, megpróbáltak önállósulni és szabad királyi rangot elérni, szinte folyamatosan perben álltak a földesúrral a vármegyénél. Harmadrészt pedig lényeges, hogy a mezőváros népessége gyors ütemben növekedett, s az 5-6000 fős, térben koncentrált közösséget a hagyományos urasági eszközökkel már nem lehetett kezeim; Kanizsa nem kis falu volt, amellyel földesura azt csinál, amit akar, hanem olyan település, amelyben 2000 felnőtt korú férfi élt, s amely jelentős ellenállást tudott kifejteni az uradalommal szemben. Az igazi probléma az volt, hogy a város jogi státusa a későbbiekben sem változott, de a polgári forrada11 A polgári lét elemzéséhez lásd: DEGRÉ 1972., illetve KERECSÉNYI 1978. 12 KAPOSI 2006a. 160. p.