Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 3. (Budapest, 2008)

I. VÁROSI VEZETŐ RÉTEG: POLITIKAI ÉS SZELLEMI ELIT - Pál Judit: Katolikus bíró a református város élén. Egy városi bíró karrierje a 18. század közepén Szatmárnémetiben

a szőlőhegyen meghúzódó lakosok ügyében. A szatmáriak fél évszázados hasztalan küzdelmet folytattak azért, hogy a szőlőhegyen megtelepedett lakosságot leköltöztessék a városba. Ez ezúttal sem sikerült, bár a „hegyen lakó népnek" 1752-ben kihirdettek egy pátenst, amelyben kitűzték a „fatális napot", azaz Szent Márton napjára elrendelték a szőlőhegy elhagyását. Zanathy egyelőre optimista volt: „nagy tolvaj Ságnak vágódik be ezzel az útja, mert sok orgazdának kelletett azon két hegyen lenni." Egyben tanácsot is ad Károlyinak, kéri, ő „se szenvedje őket az maga Hegyében, hanem valamint én meghirdettem, ha Erdődre, Madarászra, Réztelekre vagy városunkra jönnek, szabad nekiek, a portiot sok, aki kerülte, fogja majd fizetni".

70 Máskor pozícióját kihasználva szívességet tett patrónusának. Károlyi valamilyen telek iránt érdeklődött, Zanathy egyelőre nem szolgálhatott információkkal, „noha az öreg Tanácsbéleiktül is tudakozódtam róla, de meghányom a n(emes) váras régi laistromit s talán valahol akadok reája".

71 Volt azonban olyan helyzet is, amikor a kétféle lojalitást nem lehetett összebékíteni. 1761 végén bevádolták Károlyi Antalnál. Károlyi egyik ménesét ugyanis a szatmári határra hajtották, ahol „a lakosok szerte-széjjel járván a réteken, mindjárt zúgni kezdettek magok között az lovak ottjárasa miatt". O éppen a szőlőhegyen volt, hogy a szüretre „dispositiokat tegyen". Ahogy hazaért, megkeresték a városi szószólók és a mezei bírák, hogy behajtsák-e a lovakat, mivel ez sértette a város privilégiumát. Ő a döntést a „senatus consultum"-ra utalta, de a szüret miatt már nem tarthatott tanácsülést. „Másodnapon újra a szószólók s mezőbírák és már 4 öreg emberekkel ex plebis hozzám jöttek, kérvén, engedjem behajtatását a ménesnek, mivel soha ott senkinek ménest vagy gulyát jártatni szabad nem volt. Újabban ad senatum delegáltam a dolgot s szőlőmben mentem. Ott esküdt kötelességembül a tanácsbelieket öszvehivattam és az discursusok után 2 deputatust IdÜdöttünk Erdődre", de onnan Gáspár Sándorhoz irányították a küldötteket, aki „sarcastice" felelt, és nem tett rendelést az elhajtásról. Másnapra össze kellett hívnia mindkét tanácsot, és a gyűlésen született a döntés, amelynek értelmében behajtották a ménest. „Nem nekem kell vala tehát az actust tulajdonítani, hanem az egész népnek, kit bizony tudja Nagyságod, mely nehéz ilyetén matériákban jó észre és útra hozni, kiváltképp nékem, kinek nagy devotioját tudják ezen méltóságos házhoz."

72 A „feljelentő" alighanem Gáspár Sándor, Károlyi Antal plenipotentiariusa volt,

73 és úgy látszik, alaposan igyekezett Zanathyt befeketíteni, mert a kocsma ügyét is előhozta. A bíró tehát itt is védekezésre kényszerült: köztudomású, hogy a város minden évben 12 forint büntetés mellett tiltotta a Károlyi-kocsma látogatását, „azt eddig is fenntartotta, s bizony megvallom, estek olyan szók azon gyűlésben, hogy jó szomszédságot reménlettiink, de látjuk el akarnak nyomni. Azon 70 Zanathy József Károlyi Ferencnek, Szatmár, 1752. okt. 28. MOL P 398, 81953. sz. 71 Zanathy József Károlyi Ferencnek, Szatmár, 1752. szept. 2. MOL P 398, 81954. sz. 72 Zanathy József Károlyi Antalnak, Károly, 1761. dec. 23. MOL P 398, 81999. sz. 73 A fenti levél utalásaiból lehet arra következtetni, hogy Zanathy Gáspárt gyanúsította, mivel hangsúlyozta, hogy Gáspár Sándor is tudhatja, hogy a város régebben is tiltotta a Károlyi-féle kocsma látogatását.