Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 3. (Budapest, 2008)

I. VÁROSI VEZETŐ RÉTEG: POLITIKAI ÉS SZELLEMI ELIT - Pál Judit: Katolikus bíró a református város élén. Egy városi bíró karrierje a 18. század közepén Szatmárnémetiben

lepülés igen leromlott állapotban volt. A harcok nem kímélték a várost, 1703-ban teljesen felégették, többször megsarcolták. Szatmárnémeti fejletlenségét a nyugat- és észak-magyarországi városokhoz képest jelzi egy 1710-ben készült összeírás is, amely szerint Szatmár 436 háza közül egyetlenegy sem épült kőből vagy téglából. A fa- vagy paticsfalú házak közül a jobbakból is állítólag 20 érte el egy pozsonyi ház értékét.

3 A háborús pusztítások nagyságát pedig mutatja, hogy ugyanekkor mindössze 101 polgárt és 42 zsellért írtak össze, ezzel szemben a puszta házak száma 169 volt.

4 Ennek ellenére a városi tanács megragadta a kedvező alkalmat a szabad királyi városi rang megszerzésére, s ezzel összefüggésben a kincstári javak és a kisebb királyi haszonvételek megváltására. A két városnak 1712-ben sikerült a szabad királyi városi címet megszereznie, melyet az országgyűlés 1715-ben iktatott törvénybe. A szabad királyi városi rang egyben a két város - Szatmár és Németi - egyesülésével is járt, bár az ellentétek a későbbiekben, a 18. század folyamán is állandóan kiújultak az egykori két különálló település között. A 18. századot a magyar történetírásban a városok hanyatlásának időszakaként emlegetik. Az államhatalom valóban növekvő mértékben avatkozott be a városok belső ügyeibe; az olyan, túlnyomóan protestáns városok esetében, mint Szatmárnémeti, ez a katolikus vallás erőszakos terjesztésében is megnyilvánult. Ráadásul a környék legnagyobb birtokosa és a megye főispánjait adó Károlyi család is igyekezett a város autonómiáját csökkenteni. A város és a Károlyiak ellentétei az egész 18. századon végighúzódtak, ugyanis a Károlyiaknak egy nemesi telkük és ehhez tartozó kocsmájuk volt a városban, amely sértette a város kiváltságait. A város élén a 18. század elején két testület állt: a belső tanács vagy szenátus, és a külső tanács vagy választott község. Az előbbi 12 tagból állt, az utóbbi az egyesülés előtt Szatmáron 70, Németiben 50 tagú volt. Ez utóbbi élén állt a szószóló vagy türmender, ő közvetített a két tanács között, de gyakran Szatmár és Németi között is. A külső tanács csak az egész várost érintő fontos ügyekben tanácskozott, és fellebbviteli fórum volt peres ügyekben. Szabályrendelet alkotásakor a két testület közös gyűlést tartott. A külső tanács választotta meg évente január l-jén a bírót és a 12 szenátort. Az egyesítés előtt a tisztújítás jelölés nélkül történt. Aki kimaradt, az visszakerült a külső tanácsba. 1695 előtt a választás külső befolyás nélkül folyt, ezután a kamara által küldött biztos néhány évig rendszeresen megjelent, és - egyéb tevékenysége mellett katolikus bírót erőszakolt a városra. 1712—1758 között a külső tanács létszáma 60 volt, ezután felsőbb rendeletre 40 tagra szállították le a létszámot, ezzel is csökkentve a protestánsok túlsúlyát.

5 A kuruc háborúk nyomán a rekatolizációs kísérletek egy időre abbamaradtak, így a 18. század elején - bár a tanácstagokat nem sikerült vallásilag 3 VÖRÖS 1989. 739. p. Bár nyilván ebben szerepük volt a környezeti adottságoknak is. 4 SZIRMAY 1809. 185. p. 5 FERENCZ é. n. 27-28. p.