Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 3. (Budapest, 2008)

I. VÁROSI VEZETŐ RÉTEG: POLITIKAI ÉS SZELLEMI ELIT - Szabó Attila: Pest-Pilis-Solt vármegyei mezővárosok vezető testületeiben etnikai, vallási és társadalmi jogállás szerinti képviseleti paritás gyakorlata a feudális kor végén

befolyásukat növelni a városi tanácsban. Az újjáválasztott 12 tagú tanácsba 3 (1 katolikus és 2 református) nemes került be, de másnap az egyik, nevezetesen Göndötz András visszalépett. Eckstein Rudolf főszolgabíró ezt a tényt azzal a megjegyzéssel jelentette be a közgyűlésen, hogy őt a helyi nemesség kérte, miszerint csakis a nemesek köréből jelöljön a szenátorságra. A főszolgabíró azonban nemcsak három nemest, hanem a nem nemesek közül is három személyt terjesztett a választók elé. Óvatossága teljesen megalapozott volt, mert a voksolás során kiderült, hogy a „nemtelenek" közé tartozó Rúsa Antal 127 szavazatot kapott, míg a három nemes egyenként csupán két-két voksot. Azokon a helyeken, ahol nem érvényesült eléggé a városlakó nemesek közigazgatási asszimilációs törekvése, szükségszerűen megjelent az elkülönülés a vármegye engedélyével szervezett nemesi hadnagyság, hadnagyszék formájában, amely tipikus nemesi érdekvédelmi szervezetként azt a nemesi jogokkal együtt járó többletet igyekezett védelmezni, amely a mezővárosi polgárjogon felül állt, és jogi érvekkel tiltakoztak mindenféle adóteher ellen.

31 Pest megyében Cegléden, vagyis abban a mezővárosban alakult ki ez a nemesi szervezet, amelynek nem több, csak egy földesura (1782-ig a klarisszák, majd a Vallásalap) volt, és a kisbirtokos nemesség nem volt képes nemesi földet megtartani vagy szerezni. Az itt lakó armalista nemesek, akik többször tapasztalták az uraság és a városi magisztrátus részéről a „Nemesi szabadságnak Törvénytelen sértegetését és letapodását", mind jobbágytelken ültek.

32 A hadnagyszék megszervezésére is csak az úrbériség megszűnése előtti években, 1840-ben került sor. A nemesi vármegyéhez benyújtott kérelmükben hangsúlyozták, hogy elsősorban a nemesekre kivetett adók körüli „ízetlenségek" vezérelték őket a hadnagyszék megszervezésében. A megye a hadnagy és négy alhadnagy vezetésével felállított szervezet működéséhez az igazságszolgáltatási jogkört pontosan meghatározta. Eszerint a hadnagy maga 12 pengőforintig, a testület pedig 60 pengőforintig ítélhet. Joguk volt az ítélet végrehajtására, és fellebbviteli fórumként a vármegyegyűlést jelölték meg. Különös gondossággal határozták meg a nemesek és a nemtelenek közötti keresetek eljárását. Ilyen esetben a városi főbíró által kirendelt tanácsos jelen volt a hadnagy széken, és a városi törvényszéken ugyancsak megjelent a hadnagy és egy segédje, de mindegyik esetben „voks" nélkül. Az adókivetést és -beszedést illetően a vármegye különösebb utasítást nem adott, hiszen a hadnagyszéknek ebben a vonatkozásban csak végrehajtási feladata volt. A zsidók nem vehettek részt a városi tanácsokban. Azokban a mezővárosokban, ahol nagyobb számban éltek, már a 18. században kialakították saját önkormányzataikat. Óbudán a század közepén mintegy kétszáz lelkes „zsidó község" működött, melynek jogköréhez tartozott a zsidók közti bíráskodás. A burájukat, az esküdteket és a kisbírót a földesúr három jelöltje közül választhatták. A bíró mellett két esküdtből és öt 30 PML RMT Tan. ül. jkv. 1847. október 31, november 1. 31 RÁCZ 1988. 131. p. 32 NÓVÁK 1982. 162. p.