Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 3. (Budapest, 2008)
I. VÁROSI VEZETŐ RÉTEG: POLITIKAI ÉS SZELLEMI ELIT - Bariska István: Kőszegi elit 1568-1648 között
A táblázatban a kronológiát a személyhez rendeltük. A táblázat nem tartalmaz olyan sok nevet, hogy ne lehessen eligazodni köztük. így viszont az is jól követhető, hogy egy-egy városbíró milyen gyakorisággal kapott bizalmat. A kétkamarás rendszer megszületése óta eddig kimunkált bírói névsor még nem teljes, mert csak a választási jegyzőkönyveken alapulnak, a többi forrástípus még feldolgozásra vár. 48 Az 1568-1648 közti lista tehát lényegében készen áll. A kérdés most már az, hogy mit lehet vele csinálni. Aki ismeri a 16-17. századi források korlátait, könnyen belátja, hogy viszonylag keveset. Már az is nagy dolog, hogy a névsorok rendelkezésre állnak. A felsoroltak közül csak igen kevesekről tudjuk, kit tisztemetíirik a személyében. Példa erre az első durván húsz év névsora, tehát az 1568-1589 között választott városbírák. Mathe Inkchoferről (1568) például tudjuk, hogy 1569 márciusában adóslevelet állított ki a bécsi udvarnak az Orbán-napi marhavásárra általa felhajtatott szarvasmarhák száma után. 49 Személyében tehát a fent már idézett áros ember, azaz kereskedő került a város élére. De ide sorolható Erhardt Inckhofer (1574) is, akiről tudjuk, hogy 1562-1563-ban, továbbá 1569-ben is kvótája volt a magyaróvári harmincadhivatalnál áthajtott marhakereskedelemben. 50 Mindketten azok közé tartoznak, akik élni tudtak az udvar által 1547-től biztosított harmincadkedvezményekkel. Erhardt Inkchofer ráadásul 1575-ben városkapitány lett. 51 Sajnos nem tudjuk, hogy a két Inckhofer milyen családi kapcsolatban állt egymással. De azt igen, hogy Erhardt Inckhofer fia, Hans Inkchofer 161 l-ben követte volna apját a városkapitányi hivatalban. Mivel azonban közvetlenül az Alsó-ausztriai Kormányszék alá akarta rendeltetni magát, a kőszegiek inkább a hivatalt szüntették meg. 52 Ebben az első húsz esztendőben még egy kőszegi városbíróra találtunk fontos adatokat, nevezetesen Paul Dauchnerre. Az övé tökéletesen más karrier: ő nem tőzséri, hanem szellemi tőkével rendelkezett. Mint említettük, doctor iurisque volt, aki 1560-1571 között megteremtette Kőszegen a városi adminisztráció alapjait, így a jegyzőkönyvvezetést is. Továbbá az önkormányzat klasszikus hatásköreinek, nevezetesen az igazgatás, a törvénykezés és a statútumalkotás, sőt a város jogi képviseletének modernizációja is az ő nevéhez kötődik. Ez utóbbi feladatot később választották le a jegyzőségről. 53 1574—1580 között Kőszeg jegyzője volt, akit 1584—1585-ben, majd 48 Megjegyzendő, hogy az 1568-1648 között készült névsorok forráshivatkozását nem lehet részletezni, ezért legyen itt elegendő az, hogy valamennyi adatot a VaML KFL Ülésjegyzőkönyvei restaurációs jegyzéke alapján állítottuk össze. Ezekre a választásokra a hagyományok alapján az adott év április 12. és május 7. között került sor. így ezeket itt kell keresni. 1648-ban Hosztódy István lett a városbíró. Reá vonatkozóan a VaML KFL. Ülésjegyzőkönyvek. Kőszeg, 1648. dec. 5.93. p. az irányadó. A nevek közlésében pedig azt a módszert követtük, amelyet H. Németh István alkalmazott a kassai archontológia összeállításakor. H. NÉMETH 2006. 49 VaML KFL Act. Misc. Bécs, 1569. márc. 7. 50 VaML KFL Act. Misc. H. n. 1562 vége, 1563. h. n. n., továbbá Magyaróvár, 1569. aug. 7. 51 VaML KFL. Musterregister 1575. 4. p. 52 BARISKA 2007. 123. p. 53 EMBER 1946. 360. p.