Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 2. (Budapest, 2007)
RECENZIÓK - Csizmady Adrienne: A lakótelep Ismerteti: MlHALIK JUDIT
CSIZMADY ADRIENNE A lakótelep Budapest, 2003. Gondolat, (Doktori Mestermunkák) 317 p. A közelmúlt-félmúlt története iránt érdeklődő olvasó számára igen vonzó lehetőségnek ígérkezik, hogy megtudhat valamit a huszadik századi magyarországi nagyvárosi létforma jellemző színteréről, a lakótelepről. Kevés egyértelműbb ikonográfiái szimbólumot lehetne találni ugyanis a korszak privát mindennapjaira, mint a Kocka utca 73-at. Csizmady Adrienne a társadalomrajz könnyed színezgetése helyett a munka nehezét végezte el: az alapok kiásását tűzte ki célul művében, amelynek alapjául a városszociológus szerzőnek - akinek a lakótelepek térbeni-társadalmi szerkezete változásainak vizsgálata (lásd a kötet fülszövegét) az egyik fő szakterülete - a témáról írott és 2001-ben az ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézetében megvédett doktori disszertációja szolgált. A bibliográfiát nézve a munka igencsak időszerű volt: a témával kapcsolatos irodalom finoman szólva is kissé poros. A publikációk nagyobbik része még a hetvenes-nyolcvanas évek termése, és a legfrissebb szakmunka is (nem számítva a szerző saját korábbi publikációit) legalább egy évtizedes. Nehéz volna tagadni, hogy az elmúlt években az urbanisztikával kapcsolatos kutatások egészen másutt keresték és találták meg a kihívásokat. Kissé úgy tűnik, a társadalomtörténet hajlamos épp olyan igazságtalanul megfeledkezni a kínosan feleslegessé vált lakótelepekről és azok népéről, mint a közvélemény-kutatásokra alapozott szavazatmaximáló politika világa. Csizmady Adrienne talán épp azért döntött a munka elvégzése mellett, mert kutatásai során feltűnt neki, hogy noha a lakótelep mint entitás még a köznyelvben is teljesen egyértelmű jelentéssel bír, valójában azonban már annak fogalmi meghatározása is nehézséget jelent, ha tudományos kutatási célra is alkalmas kritériumokkal akarjuk megközelíteni. „Úgy döntöttünk, hogy ötvözzük a külföldi és magyar szakirodalom meghatározásait és így azokat az épület-együtteseket nevezzük lakótelepnek, amelyek 1949-1990 között, részben vagy egészben állami beruházás keretében jöttek létre" - oldja fel a dilemmát a bevezetőben. (25. p.) Kiderült aztán, hogy vizsgálódásaihoz csak akkor használhat korrekt adatbázist, ha maga készíti el azt. Ehhez több forrást kellett összevetnie, részint az 1990-es népszámlálás során a KSH által készített városrendezési körzet-soros és számlálókörzet-soros besorolásokat, részint egy BUVÁTI által készített kutatási anyagot. A Módszertani kérdések című fejezetben (281-289. p.) részletesen bemutatja az adatbázis elkészítésének folyamatát. A munka eredményeképp végül 115 olyan budapesti lakótelepet különböztet meg, amelyeken legalább 500 lakás található és építésük 1990-ig befejeződött vagy már folyamatban volt. Mielőtt azonban a kutatás érdemi megállapításaihoz jutna, a szerző röviden összefoglalja a lakótelep-építéshez vezető politikai-gazdasági megfontolásokat, utal a szocializmus időszakátjellemző sajátos társadalmi rétegződésre, illetve a korszak lakásviszonyaira, ezek eltéréseire a falvakban és a városokban. Ugyanitt felmutatja a legfontosabb összefüggéseket a telepek benépesítése és az alacsony társadalmi mobilitás között, megfogalmazza a lakásosztály (korábbi kutatóknál ismeretes) fogalmának általa alkotott, a lakótelepekre vonatkozó differencia specifikáit. Míg az addigi fogalomhasználat elsősorban a lakás ingatlanpiaci helyzetén alapul, Csizmady egy újabb változót iktat be: a lakáshoz való hozzájutás módját (így a kiutalások gyakorlatát) is vizsgálja. A budapesti lakáspiac hetvenes évekbeli szerkezetéről megállapítja: a
