Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 2. (Budapest, 2007)

RECENZIÓK - Benda Gyula - Szekeres András (szerk.): Tér és történelem. Előadások az Atelier-ben Ismerteti: NAGY ÁGNES

Az előadások térfelfogása a társadalmi valóság egyazon elgondolásán alapul: a tér a társadalmi gyakorlatokban konstruálódik meg területként, azaz birtokbavett térként, ahol is a társadalmi gyakorlatok termelik az állandó egyezkedési, újratárgyalási folyamatokban a térhasználatokat, a tér-diskurzusokat és a tér-reprezentációkat. Ezekben az állandó újratárgyalási folyamatokban megy végbe a tér birtokbavétele, azaz területté alakítása: felosztása, a téregységek lehatárolása, amelyek a tér egy adott társadalomra jellemző észlelési módjait határozzák meg. A tér felosztásának és a felosztás révén területté való átalakításának társadalmi konstrukcióként történő értelmezése egyúttal a térfelosztásokkal létrejövő egységeknek és az azokat elválasztó, körülfogó határoknak a priori-ként, természettől fogva adottként való észlelésétől távolít el. A térészlelési módok társadalmi konstrukcióinak felbontásával a kötet által képviselt látásmód a naturalizálás társadalmi műveletének vizsgálatával olyan problematikát képez, amely az abban működő mechanizmusokat, logikákat keresve az észlelés-megtapasztalás társadalmi konstruáltságát helyezi középpontba. A diszciplínák szerveződésében, a közöttük létrejött felosztásokban, lehatárolásokban a tér tudományos tárgyként való megalkotása ugyancsak konfliktusok, hatalmi tétek és stratégiák kölcsönhatásában megy végbe, ahol is a társadalmi cselekvések mozgósítják, illetve újraalkotják a térre irányuló társadalmi konceptualizálás eszköztárát. Ahogyan a 19. század végén a szociológia megteremtette a „társadalmi tény", a történetírás pedig a „történeti tény", úgy a földrajz is megalkotta a „földrajzi tény" fogalmát. Egy kettős választás vált hosszú távon meghatározóvá a tér konceptualizálásában: egyrészt a földrajz vált a tér tudományává, másrészt a francia földrajz - a Vidal de la Blache-i iskola dominanciájával - a teret a naturalista paradigmában gondolta el, így a tér földrajzi tárgyként, természeti környezetként való észlelése vált magától értetődővé. Ily módon a kötet által reprezentált francia tér-megközelítésben a tudományos térképzetek, térfelosztások, területfogalmak ugyanolyan ismeretelméleti státusú társadalmi konstrukciók, mint egy 16. századi térképgyűjteményként testet öltő térkoncepció, a francia forradalom által megteremtett département-rendszer, vagy akár a 17. századi államhatár-fogalom. Az ismeretelméleti szempont nem a gyakorlattól elkülönülve válik a történészi munka részévé, hanem a térnek az előadások által vizsgálati tárggyá tett társadalmi konceptualizálási módozatainak társadalomtörténeti magyarázata követeli meg az ilyen irányú reflexiót, méghozzá a vizsgálati tárgy és a történészi konstruálás kölcsönviszonyában. A társadalomtörténeti kérdésfeltevés ezáltal önmaga helyzetére is képes reflektálni akkor, amikor azoknak a helyzeteknek a félállását elemzi, amelyekben egyik oldalon a társadalmiság konceptualizálásában a térbeli dimenzió hiánya, a másik oldalon pedig a tér konceptualizálásában a társadalmiság hiánya, a teret naturalizáló elgondolás dominanciája alakul ki. A térhez való társadalomtudományos közelítésnek ez a módja, amelyet a társadalmi világ folyamatos újrateremtésként való elgondolása határoz meg, a változás iránti rendkívüli érzékenység képességével rendelkezik. Az egyes előadásokban a vizsgálat tárgyává tett helyzeteket egymás mellé állítva a tér-elgondolásokat illető váltások, illetve újítások pillanatainak sorával találkozunk. A Vidal de la Blache-i földrajzi iskola megteremtése a 19-20. század fordulóján (Jacques Levy, Marie-Vic Ozouf-Marignier); a spanyol közigazgatás bevezetése a latin-amerikai gyarmatokon a 16. században (Alain Musset); a felülnézeti térképes absztrakció, mint új városábrázolási mód, és a társadalmi kartográfia megteremtése a 19. század végi Londonban (Christian Topalov); az első könyv formátumú térképgyűjtemény kiadása a 16. század második felében; az államhatárok módosításai a 17. századi nagy európai békékben (Dániel Nordman); a francia forradalom új közigazgatási rendszerének bevezetése (Jacques Revel): mindegyik esetben új térfelosztási módok, logikák létrejöttének pillanatára irányul a figyelem. A Lepetit-