Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 2. (Budapest, 2007)

VÁROS ÉS EMLÉKEZET - Brian Ladd: Berlin falai

A szimbólum A kettéosztott Berlin története nem egyszerűen a beton és az építőmunkások története. A Berlini Fal azért marad mégis e történet középpontjában, mert több volt puszta be­tonnál. Az a Fal, amely egy 1989-es éjszakán megszűnt létezni, végül is nem a beton volt, hanem a keletnémet határbiztonsági rendszer. Másként szólva: a „Berlini Fal" je­lölőjévé vált a Berlin és Európa felosztásából eredő valamennyi következménynek. Közismert tény, hogy a Falat egyetlen nap alatt húzták fel. 1961. augusztus 13-án gyakorlatilag Nyugat-Berlin teljes határvonalát - mintegy százötven kilométer hosszan — szögesdróttal zárták le. A betonfal első darabjait csak két nappal később rakták le. Az évek során az első, építőkövekből és habarcsból sietve kialakított falat több lépésben elő­re gyártott betonelemekből álló, crősebb és magasabb akadályokkal váltották fel. A Fal ráadásul csak egy része volt a határ-erődítménynek. A keletnémet hatóságok az épület­elemek és más akadályok eltávolításával egy olyan biztonsági zónát hoztak létre, amely­be csak az őrök juthattak be. Ez volt a változó szélességű, megfigyelőtornyokkal tarkított úgynevezett halálsáv, amelyet mindkét oldalon fallal vagy kerítéssel vontak körül, és fényszórókkal, szögesdróttal, tankcsapdákkal, kutyafuttatókkal, valamint gondosan el­gcrcblyézctt homokkal biztosítottak. A biztonsági rendszer - nevével és hírével ellentét­ben - mégsem fal volt elsősorban, inkább üres, látható terek ellenőrzött sora. Mindezen túl „a Fal" egy sor olyan tevékenységre is utalt - átfésülő őrjáratok, megfigyelések, az át­kelési pontokon a személyazonosság ellenőrzése - amelyek a határ védelmét szolgálták. Az elnevezés mégis rajtaragadt. Nyugati oldalról nézve a betonfal jelezte a határ fenyegető jelenlétét. És csak ezen az oldalon nevezték hivatalosan falnak. A keleti ve­zetők új építményüket „antifasiszta védőbástya" néven emlegették. Az 1980-as évekre már alig említettek bármilyen fizikai struktúrát: inkább „határról" vagy „határbizton­ságról" beszéltek. A „fal" (Mauer) szó használata keleten szigorúan tilos volt. Ebben a szabályban a legtöbben a valóság orwelli tagadását látták, mindazonáltal észre kell benne venni a figuratív nyelv veszélyes mellékzöngéinek ellenőrzésére tett - talán ha­sonlóan orwelli - kísérletet is. Mi az oka annak, hogy egyesek azonosultak a „Fal" elnevezéssel, míg mások el­utasították azt? A fal fogalmához történeti emlékek kapcsolódnak: a kontinens törté­nelmében a falak századokon át egyszerre voltak az európai városok identitásának és biztonságának forrásai. Történelmének legnagyobb részében - egészen az 1860-as évekig - Berlin maga is fallal körülzárt város volt. Kelet- és Nyugat-Berlin egyaránt tisztelte c hagyományt. A középkori Berlin városfalának egy darabját feltárták és be­mutatták a kelet-berlini Waiscnstrassén, míg Nyugat-Berlin régészeti hivatala a nyolc­vanas években tárta fel a város 18. századi vámhatárt jelző falának egy szakaszát. Az a tény, hogy cz utóbbi egy darabon egybeesett a Kelet- és Nyugat-Berlin között húzódó határral és így az 196l-es fallal, az új Berlini Falnak tisztes történelmi pedigrét biztosí­tott. A hivatalos „antifasiszta védőbástya" megjelölés a történeti ellenséget ugyan nem, de a történelmi falat felidézte, amennyiben a korábbi városokat védő erődítmény­típusra utalt. Ugyanez érvényes a két oldal Nyugat-Berlint jelölő kifejezéseire: ami az

Next

/
Oldalképek
Tartalom